Program

Kajak-kenu válogatott: fókuszban a kvótaszerzés

Idén elsősorban a maximális olimpiai kvóta megszerzése a célja a magyar kajak-kenu válogatottnak, amely számára az augusztusi, milánói kvalifikációs világbajnokság mellett a júniusi, bakui Európa Játékok lesz a kiemelt verseny 2015-ben.

2015.02.20 14:37MTI

Baráth Etele, a sportági szövetség elnöke a pénteki sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, ezúttal az érmek számának kisebb jelentősége lesz, s bízik abban, hogy a szakvezetés taktikailag a legjobb összeállításban küldi majd vízre a csapatot.

Storcz Botond vezetőedző hangsúlyozta, azért van nagy jelentősége a maximális számú riói indulási jogok begyűjtésének, mert ha ezek megvannak, nem lesznek - vagy csak kis mértékben - kényszerhelyzetben a ötkarikás egységek összeállításakor. Példaként említette a női kajak szakágat, ahol hat kvóta szerezhető, de a négy számban nyolc beülő van, tehát valamennyire így is variálni kell a versenyzőket, de mégsem lesz olyan nehéz a helyzet, mintha csak négy vagy öt kvótával rendelkeznének.

Csabai Edvin szakmai igazgató mindehhez hozzátette, ha esetleg a vb után maradnak hiányok az indulási jogok tekintetében, akkor kidolgozzák, hogyan juthatnak még kvótá(k)hoz a pótkvalifikációs versenyen.

Storcz szerint női kajakban a megszerezhető hat kvótából hat begyűjtése tűnik reálisnak a vb-n, míg férfi kajakban 8-ból 7, férfi kenuban pedig 4-ből 3 a realitás, de utóbbi két szakágban is a maximumra törnek.

A sajtóbeszélgetésen több élversenyző is jelen volt. A kislánya tavalyi születése után visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin elárulta, hogy a felkészülése gyengébben indult, mint máskor, de december óta már teljes értékű munkát végez, jó erőben érzi magát, és biztos abban, hogy amikor majd kell, akkor nagyon jó formában lesz. Ahogy fogalmazott: nem vágott volna bele a visszatérésbe, ha nem lenne meggyőződve arról, hogy sikeres lesz, és idén az az elsődleges célja, hogy bekerüljön a válogatottba, a fő cél pedig a riói olimpia. Azt is elárulta, hogy a Mexikóban készülő Douchev-Janics Natasával folyamatosan tartja a kapcsolatot, s ha a páros versenyszámra gondolnak, azt elsősorban együtt képzelik el, bár a körülmények még nem tisztázottak.

freedigitalphotos.net/adam

Az ugyancsak ötkarikás bajnok Szabó Gabriella arról beszélt, hogy szeretné fokozni a tavalyi egyes teljesítményét, de a hangsúly idén is a pároson és a négyesen lesz, s ha esetleg választania kell az utóbbi két szám közül, akkor a négyest fogja választani. A Londonban szintén aranyérmes Dombi Rudolf azt mondta, már jó adag munka van bennük, mostantól pedig majd a "kilométerek gyűjtésén" lesz a hangsúly. Tavalyhoz hasonlóan a mostani szezonban is Boros Gergellyel vág neki a válogatónak, s ha esetleg párosban nem sikerül kivívniuk a vb-indulás jogát, akkor négyesben vagy egyesben fog próbálkozni.

Idén szokatlanul korán, május elején rendezik az Európa-bajnokságot kajak-kenuban, ezért erre a viadalra magyar részről nem a legjobbak, hanem egy fiatalokból álló csapat utazik majd. Ahogy Storcz Botond fogalmazott, a júniusi Európa Játékok sokkal jobban beleillik a felkészülésbe, s bár most először kerül sor erre a viadalra, ő magas színvonalú versenyekre számít, s úgy tudja, idén a riválisok is ezt tekintik majd a fő versenynek a vb mellett.

A magyar kajakosok és kenusok nagy része mostantól külföldön, meleg égöv alatt készül, Floridától Abu-Dzabin át a Dél-afrikai Köztársaságig, valamint Portugáliáig és Sevilláig sok helyen táboroznak majd a sportolók, de akad olyan is - például a világbajnok Mike Róbert, Vasbányai Henrik kenupáros -, aki itthon edz az idényre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.