Ökölvívás

Rekordnevezés a Bocskai-emlékversenyre

Minden korábbinál több versenyző jelentkezett az idei, immár 59. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyre, amelyet jövő szerdától rendeznek meg Debrecenben.

2015.01.30 15:45MTI

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy 1955 óta, Barta Ferenc akkori neves debreceni ökölvívó szakember kezdeményezésére rendezik meg a viadalt, amely mára Európa egyik legrangosabb nemzetközi sportági eseményévé nőtte ki magát.

Kovács László szövetségi kapitány elmondta: idén három kontinens 21 országából 170 résztvevő érkezik Debrecenbe.

Az indulók száma miatt négy súlycsoportban két-két csoportban zajlanak majd a küzdelmek, így várhatóan a 60, 64, 69 és 81 kilogrammos kategóriák küzdelmeiben két bajnokot is fognak avatni - tette hozzá Kovács László.

A magyar színeket 40 versenyző képviseli a tornán. Ott lesznek Debrecenben a válogatott gerincét alkotó tapasztalt versenyzők: Varga Miklós (60 kilogramm), Harcsa Norbert (81 kilogramm) és Bernáth István (+91 kilogramm). Ringbe száll az ifjúsági Európa-bajnok Gálos Roland (60 kilogramm), testvére, Gálos Viktor (56 kilogramm), a junior Európa-bajnok Hámori Ádám (81 kilogramm), valamint a nankingi ifjúsági olimpián szerepelt Könnyű Richárd (60kilogramm) és Tóth Richárd (64 kilogramm) - sorolta a szövetségi kapitány.

Kovács László ugyanakkor megjegyezte, hogy a moszkvai Európa-bajnok Bacskai Balázs és a londoni olimpiai ötödik, a vb-negyeddöntős Harcsa Zoltán nem vesz részt a Bocskai-emlékversenyen, így a középsúlyúak (75 kilogramm) mezőnyében jelentősen meggyengült a magyar csapat.

Oroszország az idén kihagyja a versenyt, de a jelenleg egyik legerősebb boksznemzetnek számító Kazahsztán indul, akárcsak a jelenlegi Top10-be tartozó Anglia, Azerbajdzsán, Törökország, és Ukrajna is. Az ázsiai kontinenst Kazahsztán mellett Kína és Mongólia is erősíti, míg az afrikai kontinensről immár hagyományos résztvevője a versenynek Mauritius és Egyiptom - emelte ki a szövetségi kapitány.

Az 59. Bocskai István ökölvívó emlékversenyt február 4. és 7. között rendezik meg a debreceni Oláh Gábor utcai sportkomplexumban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.