Női kézilabda

Az osztrákok ellen kell kivívni a kijutást a 2015-ös vb-re

Az csak a 2015. december 5-20. közötti vb-n derül ki, hogy a magyarok Eb-hatodik helye mire elegendő. Mivel a magyar cél a 2016-os riói olimpia.

2014.12.21 17:30MTI

Az Európa-bajnoki hatodik, világbajnoki nyolcadik magyar női kézilabda-válogatott az osztrák csapattal találkozik a jövő decemberi, dániai, olimpiai kvalifikációs világbajnokság júniusi selejtezőjében.

Hogy mennyire kedvező volt a Papp László Arénában tartott vasárnapi sorsolás, azt jelzi, hogy a jelenlévő magyarok tapsoltak, amikor megtudták, ki lesz az ellenfél.

Vetési Iván, a hazai szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: ez volt a legoptimálisabb, ami a sorsoláson történhetett.

"Az ellenfél legyőzhető, a második mérkőzés lesz nálunk, és nem kell sokat utazni" - jegyezte meg. Hozzátette: Izlandot a távolság miatt, az oroszokat, a szerbeket és a horvátokat pedig az erejük miatt szerették volna elkerülni.

Az is kiderült, hogy az első mérkőzést június 6-án vagy 7-én Ausztriában rendezik, s az egy héttel később esedékes visszavágó lesz Magyarországon. Az biztos, hogy a párharcban a várandós Görbicz Anita - akárcsak a most záruló kontinensviadalon - nem szerepelhet.

A vb-szereplés azért is különösen fontos, mert a vb-n lehet olimpiai selejtezőre jogosító helyezéseket szerezni. Amelyik csapat oda ki sem jut, vagy ott rosszul szerepel, annak csak akkor marad esélye az ötkarikás kvalifikációra, ha a mostani magyar-horvát Eb-n az élmezőnyben végzett. Az csak a 2015. december 5-20. közötti vb-n derül ki, hogy a magyarok Eb-hatodik helye mire elegendő. Mivel a magyar cél a 2016-os riói olimpia, a csapatnak gyakorlatilag kötelező megnyernie a vb-selejtezős párharcot.

A legutóbbi londoni olimpiáról éppen amiatt hiányzott a válogatott, mert - a németekkel szemben - elveszítette a vb-selejtezőt, és hasonló okból nem indulhatott a 2011-es brazíliai világbajnokságon.

A vb-selejtezős párosítások:
Ausztria-MAGYARORSZÁG
Franciaország-Szlovénia
Németország-Oroszország Szerbia-Románia
Hollandia-Csehország
Ukrajna-Lengyelország
Montenegró-Izland
Norvégia vagy Spanyolország - Szlovákia
Horvátország-Svédország

A címvédő brazil és a házigazda dán csapat már biztos résztvevője a vb-nek, és hozzájuk csatlakozik majd a magyar-horvát közös Eb aranyérmese, azaz vagy a norvég, vagy a spanyol válogatott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.