Izgalmak

Asztalitenisz Top 12: meglepetés a férfiaknál, papírforma a nőknél

A férfiaknál bombameglepetést, a nőknél papírforma eredményeket hoztak a szerdai csoportküzdelmek az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságán, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen.

2014.11.19 19:05MTI
freedigitalphotos.net/antpkr

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban zajló tornán a részvételi jogot a selejtező megnyerésével kiharcoló, mindössze 17 éves Majoros Bence nagyszerű győzelmeket aratva csoportelsőként jutott a csütörtöki elődöntőbe.

A nyírbátori versenyző többek között a válogatott Jakab János és Kosiba Dániel ellen is diadalmaskodott - előbbi 2004-ben, utóbbi pedig 2008-ban lett első a hazai Top 12-n. Majoros a fináléba kerülésért a címvédő, pályafutása negyedik elsőségére hajtó Fazekas Péterrel csap majd össze, míg a másik ágon Jakab és a 19 esztendős, eddig még veretlen Lakatos Tamás párharcát láthatják majd a nézők.

A nőknél nem született különösebb meglepetés: a legjobb négy között ott van a címvédő Madarász Dóra, aki veretlenül nyerte meg a csoportját, a 2009-ben győztes Pergel Szandra, aki eddig szintén százszázalékos, valamint Ambrus Krisztina és Nagyváradi Mercédesz.

A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívtak egymással, majd az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe.

Eredmények:
férfiak:
1. forduló:
Jakab János (Stockerau)-Szudi Ádám (TTC Bietigheim-Bissingen) 4-1 Fazekas Péter (Celldömölki VVSE)-Ecseki Nándor (Celldömölki VVSE) 4-1 Kosiba Dániel (Celldömölki VVSE)-Sebestyén Péter (Békési TE) 4-0 Lakatos Tamás (Saarbrücken)-Kriston Dániel (Szerva ASE Szécsény) 4-1 Majoros Bence (Nyírbátori ASE)-Szita Márton (TTC Frickenhausen) 4-3 Magyar László (Waldegg Linz)-Vitsek Iván (Szegedi AC) 4-3
2. forduló:
Fazekas-Vitsek 4-1
Szudi-Kosiba 4-2
Lakatos-Ecseki 4-1
Jakab-Szita 4-0
Kriston-Magyar 4-2
Majoros-Sebestyén 4-0
3. forduló:
Fazekas-Magyar 4-1
Majoros-Jakab 4-0
Sebestyén-Szudi 4-1
Kosiba-Szita 4-0
Lakatos-Vitsek 4-1
Kriston-Ecseki 4-3
4. forduló:
Majoros-Kosiba 4-2
Ecseki-Vitsek 4-2
Jakab-Sebestyén 4-2
Fazekas-Kriston 4-0
Szudi-Szita 4-1
Lakatos-Magyar 4-2
5. forduló:
Magyar-Ecseki Nándor 4-2
Szita-Sebestyén 4-0
Kriston-Vitsek 4-1
Majoros-Szudi Ádám 4-0
Lakatos-Fazekas 4-1
Jakab-Kosiba 4-2

A csoportok végeredménye:
I-es csoport:
1. Majoros 5 győzelem,
2. Jakab 4,
3. Szudi 2,
4. Kosiba 2,
5. Szita 1,
6. Sebestyén 1
II-es csoport:
1. Lakatos 5,
2. Fazekas 4,
3. Kriston 3,
4. Magyar 2,
5. Ecseki 1,
6. Vitsek 0

Az elődöntő párosítása:
Majoros-Fazekas,
Lakatos-Jakab

nők:
1. forduló:
Madarász Dóra (SVNÖ Ströck)-Horváth Lilla (TTC Flötzersteig) 4-1
Pergel Szandra (Budaörsi SC)-Nagyváradi Mercédesz (Postás SE) 4-0 Szvitacs Alexa (Szekszárd AC)-Tóth Kata (Szekszárd AC) 4-3
Braun Éva (Postás SE)-Matastik Eszter (Postás SE) 4-0
Ambrus Krisztina (Postás SE)-Varga Tímea (Postás SE) 4-3
Madacki Mirella (Szekszárd AC)-Hepke Johanna (Budapesti Erdért SE) 4-2 2. forduló:
Pergel-Hepke Johanna 4-0
Szvitacs-Horváth 4-0
Nagyváradi-Braun 4-1
Madarász-Ambrus 4-0
Madacki-Matastik 4-0
Varga-Tóth 4-2
3. forduló:
Pergel-Madacki 4-1
Madarász-Varga 4-2
Horváth-Tóth 4-0
Ambrus-Szvitacs 4-1
Braun-Hepke 4-0
Nagyváradi-Matastik 4-0
4. forduló:
Varga-Szvitacs 4-1
Nagyváradi-Hepke 4-0
Madarász-Tóth 4-0
Pergel-Matastik 4-0
Ambrus-Horváth 4-0
Braun-Madacki 4-1
5. forduló:
Nagyváradi-Madacki 4-1
Ambrus-Tóth 4-0
Hepke-Matastik 4-0
Varga-Horváth 4-0
Pergel-Braun 4-0
Madarász-Szvitacs 4-0

A csoportok végeredménye:
I-es csoport:
1. Pergel 5 győzelem,
2. Nagyváradi 4,
3. Braun 3,
4. Madacki 2,
5. Hepke 1,
6. Matastik 0
II-es csoport:
1. Madarász 5,
2. Ambrus 4,
3. Varga 3,
4. Szvitacs 2,
5. Horváth 1,
6. Tóth 0

Az elődöntő párosítása:
Pergel-Ambrus,
Madarász-Nagyváradi

A csütörtöki program:
női és férfi elődöntők 15.00
női és férfi döntők 16.00

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.