Szerdán indul

Asztalitenisz Top 12: Madarász a másodikra, Fazekas a negyedikre hajt

Szerdán és csütörtökön rendezik az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.

2014.11.18 15:55MTI
freedigitalphotos.net/antpkr

A Marczibányi téri Ormai László Csarnokban sorra kerülő tornán a nőknél Madarász Dóra, a férfiaknál pedig Fazekas Péter a címvédő, újabb sikere esetén előbbi másodszor, utóbbi pedig 2001, 2005 és 2013 után negyedszer bizonyulna a legjobbnak.

Rajtuk kívül két-két bajnok van még a mezőnyben: Braun Éva ötször - először éppen húsz éve, legutóbb pedig 2006-ban -, míg Pergel Szandra 2009-ben nyert, a férfiaknál pedig Jakab János (2004) és Kosiba Dániel (2008) diadalmaskodott már Top 12-n.

A szokásoknak megfelelően a résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívnak egymással, majd az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.

A Top 12 résztvevői a szövetség honlapja alapján:
férfiak: Jakab János (Stockerau), Fazekas Péter (Celldömölki VVSE), Kosiba Dániel (Celldömölki VVSE), Lakatos Tamás (Saarbrücken), Szudi Ádám (TTC Bietigheim-Bissingen), Kriston Dániel (Szerva ASE Szécsény), Ecseki Nándor (Celldömölki VVSE), Szita Márton (TTC Frickenhausen), Magyar László (Waldegg Linz), Majoros Bence (Nyírbátori ASE), Vitsek Iván (Szegedi AC), Sebestyén Péter (Békési TE)
tartalékok: Lung Dániel (Győri Elektromos VSK), Hoffmann Tamás (Pénzügyőr SE), Varga Csaba (ATSK Szeged)
nők: Madarász Dóra (SVNÖ Ströck), Pergel Szandra (Budaörsi SC), Braun Éva (Postás SE), Szvitacs Alexa (Szekszárd AC), Nagyváradi Mercédesz (Postás SE), Tóth Kata (Szekszárd AC), Varga Tímea (Postás SE), Madacki Mirella (Szekszárd AC), Ambrus Krisztina (Postás SE), Imre Leila (Univer-Sport Kft.), Matastik Eszter (Postás SE), Hartbrich Leonie (DJK Sportbund Stuttgart)
tartalékok: Horváth Lilla (TTC Flötzersteig), Hepke Johanna (Budapesti Erdért SE), Takács Lili Fruzsina (TSV Oberboihingen)

A ranglista-helyezése alapján indulásra jogosult Pattantyús Ádám, valamint Póta Georgina és Lovas Petra jelezte, hogy nem kíván élni a részvétel lehetőségével.

A program:
szerda:
női egyes, 1-3. forduló 10.00
férfi egyes 1-3. forduló 10.45
női egyes 4-5. forduló 15.00
férfi egyes 4-5. forduló 15.45
csütörtök:
női és férfi elődöntők 15.00
női és férfi döntők 16.00

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.