Már a helyszínen edzenek a játékosok

Tennis Classics: 3000 nézőt várnak a Papp László Sportarénába

Este már a helyszínen edzenek a játékosok, akik idén elődöntő-döntő rendszerben küzdenek meg egymással. A találkozók kilenc nyert játékig tartanak majd.

2014.11.17 18:12MTI
freedigitalphotos.net/dan

Háromezer nézőt várnak a Papp László Sportarénába kedden, a hetedik Tennis Classics gálára, amelyen a sportág öt fiatal sztárja mutatja be tudását.

A hétfői sajtótájékoztatón Taróczy Balázs főszervező elmondta, este már a helyszínen edzenek a játékosok, akik idén is elődöntő-döntő rendszerben küzdenek meg egymással. A találkozók kilenc nyert játékig tartanak majd.

Az éljátékosok közül a múlt heti ATP-világbajnokságon megsérült kanadai Milos Raonic helyére beugró német Philipp Kohlschreiber az osztrák Dominic Thiemmel, míg a lett Ernests Gulbis az olasz Fabio Fogninivel csap össze Budapesten.

Az elődöntők győztesei találkoznak a fináléban, a vesztesek pedig a hatodik Tennis Classicsára készülő, iráni-francia Manszur Bahramival és az idén párosban wimbledoni döntős Babos Tímeával játszanak párosmérkőzést.

"Az idei gála mottója a +trónkövetelők+, amit az is alátámaszt, hogy Gulbis, Fognini és Thiem is 2014-ben érte el a legjobb világranglista-helyezését" - jelentette ki Taróczy Balázs.

A férfi top 50 legfiatalabb tagja, a 21 éves Thiem az MTI-nek elmondta, ma már elképzelhetetlen, hogy valaki 17 évesen Grand Slam-tornát nyerjen, mivel a játék sokkal atletikusabb lett, hosszabbak a menetek és lassabbak a pályák, így később érnek be a játékosok.

"Én azért is állok most a 39. helyen, mert az elmúlt két-három évben sokat dolgoztam a kondíciómon" - magyarázta a bécsújhelyi fiatalember, aki elmesélte, hogy 2010-ben egy dél-amerikai tornán romlott ételtől szalmonella-fertőzést kapott, de nem fordult orvoshoz, nehogy pihenőre kényszerüljön, és csak tavaly kezelték ki végleg a betegségből.

Thiem jó barátságot ápol a legjobb magyar teniszezővel, Fucsovics Mártonnal, akivel sokat edzett Floridában, és azóta is rendszeresen beszélnek egymással. "Remek teniszezőnek tartom Marcit, hamarosan ő is a top 100-ban lesz" - tette hozzá.

A VII. Tennis Classics programja:
15.30: kapunyitás
16.30: ünnepélyes megnyitó és az első elődöntő: Ernests Gulbis-Fabio Fognini
17.45: második elődöntő: Philipp Kohlschreiber-Dominic Thiem
18.45: páros mérkőzés Manszur Bahramival és Babos Tímeával
19.45: döntő

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.