Gebeni Péter felkerült a listára

33 év után lehet magyar bíró elit hoki vb-n

Gebei Péter felkerült arra a listára, amelyről kijelölik a jövő évi, csehországi A csoportos jégkorong-világbajnokság játékvezetőit. Legutóbb harminchárom éve vezethetett magyar bíró meccset az elit hoki vb-n.

2014.10.21 18:36MTI

A nemzetközi szövetség (IIHF) kedden hozta nyilvánosságra azokat a névsorokat, amelyekről kijelölik a 2014/15-ös idény különféle világbajnokságain szereplő bírókat.

Összesen négy magyar vezetőbíró és öt vonalbíró szerepelhet majd valamelyik vb-n.

Gebei Péter az MTI-nek elmondta: most fordult "élesbe" a helyzet. "Innentől kezdve minden találkozómat árgus szemmel figyelik majd az ellenőrök, és ez alapján kerülhetek be a szűkített vb-keretbe. Nagy álmom válna valóra, ha Csehországban vezethetnék vb-meccset" - jegyezte meg Gebei, akinek a mostani a második idénye hivatásos játékvezetőként.

A 38 esztendős, 2004 óta bíráskodó Gebei 2003-ban hagyott fel a jégkoronggal, addig 56-szor szerepelt a felnőtt válogatottban. A mostani szezonban eddig öt Bajnokok Ligája- és 13 osztrák bajnoki (EBEL-) találkozón fújta a sípot, ezen kívül ellenőre a magyar csapatokat is felvonultató osztrák junior és ifjúsági bajnokságnak.

Legutóbb a magyarok közül Schell László vezetett mérkőzést az elit vb-n. A Hírességek Csarnokába 2009-ben bekerült bíró 1977-ben, 1978-ban, 1979-ben és 1982-ben is fújta sípot az A csoportban, kétszer a döntőt is rábízták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.