Az első győzelem

Férfi kosárlabda EK: hazai sikerrel kezdett a Szolnok

A Szolnoki Olaj megnyerte fennállásának első Európa Kupa-mérkőzését, miután szerdán 96-94-re legyőzte Debrecenben az orosz Zenit Szanktpetyerszburgot.

2014.10.16 08:08MTI
MTI/Bugány János

Eredmény: 1. forduló, D csoport:
Szolnoki Olaj-Zenit Szanktpetyerszburg (orosz) 96-94 (22-21, 25-23, 16-23, 33-27)
a magyar csapat legjobb dobói: Vojvoda 25, Jones 23, Wittmann 12

Az eddig az európai harmadik vonalnak számító Eurochallenge Kupában vitézkedő - kétszer is négyes döntőbe jutó - Szolnok idén először próbált szerencsét a kontinentális "másodosztálynak" tekintett Európa Kupában. Ami a magyar férfi EK-múltat illeti, a 2006/07-es idényben az Atomerőmű nyeretlenül zárta a csoportkört, míg tavaly az Alba Fehérvár két hazai sikerig jutott.

Mivel a Tiszaligeti Csarnok nem felelt meg a nemzetközi előírásoknak, a magyar bajnok EK-debütálására Debrecenben került sor, ahol egy ingyenes különvonatnyi szurkoló buzdítására is számíthattak Báder Mártonék.

A szerdai ellenfél csak nevében volt ismeretlen, mivel a Zenit voltaképpen a nyáron megszűnt Ljuberci jogutódja, amellyel legutóbb áprilisban találkozott Dragan Aleksic együttese: az Eurochallenge bolognai négyes döntőjének elődöntőjében az Olaj 61-59-re kikapott az orosz alakulattól.

Két évvel ezelőtt, a debreceni Eurochallenge Final Fourban a bronzéremért küzdött meg a két gárda, akkor szintén a rivális bizonyult jobbnak 94-87-re. A mostani mérkőzésen a magyar együttes jól kezdett, egypontos különbséggel nyerte az első negyedet, majd a szünetig tovább növelte az előnyt, s hárompontos vezetésnél (47-44) vonult pihenőre.

A harmadik 10 perc vége azonban jobban sikerült a vendégeknek, akik az utolsó negyednek négypontos előny birtokában vághattak neki. A hazai csapat aztán négy perc alatt egyenlített, s a hajrát - amely kifejezetten izgalmas volt - is jobban bírta. A Szolnok egy hét múlva a lett Rigához látogat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.