Botrányos Eb-selejtező

Vucic szerint politikai provokáció történt Belgrádban, három céllal

Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szerint a szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőn történt incidens politikai provokációnak tekinthető, amelynek három célja volt: a szerb nép megalázása, Szerbia és a Balkán stabilitásának megingatása hosszú időre, és a szerb aktuálpolitikai történések befolyásolása.

2014.10.15 20:03MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto

A Vajdasági RTV beszámolója szerint a szerb miniszterelnök kijelentette, hogy várja az Európai Bizottság értékelését az ügyről, és „nem fogadja el azt az értékelést, amely szerint mindkét fél egyformán hibás”. Hozzátette: ő már kedden figyelmeztette Brüsszelt, hogy provokációra lehet számítani.

„Az albán szélsőségesek célja az volt, hogy Szerbiát úgy mutassák be, mint a különbözőségek iránt türelmetlen országot, lakóit pedig megalázzák” - jelentette ki Vucic.

Hozzátette, még nem találták meg a quadrocopter távirányítóját, de lehet, hogy mobiltelefonnal irányították a repülő tárgyat. A szerb-albán labdarúgó-mérkőzést az első félidő vége előtt néhány perccel szakították félbe, mert dulakodás tört ki a két csapat játékosai között, amihez a nézők is csatlakoztak.

Az incidens kiváltó oka az volt, hogy egy ismeretlen személy quadrocopterrel a Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta.

A Nagy-Albánia eszméje sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelentené. A szerbek pedig a többségében albánok lakta Koszovót függetlenségét sem ismerik el, szerintük Koszovó Szerbia tartománya.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.