Névadó is lesz

A vízilabda-szövetség főtámogatója lett az E.ON

A világcég első embere úgy fogalmazott, hogy kétéves pénzügyi elkötelezettséget vállaltak, és partnerségi viszony keretében nemcsak a szövetséget, valamint a férfi és a női válogatottat támogatják, hanem az E.ON lesz a névadója az ob I-nek és a hazai Szuperkupának is.

2014.10.01 15:41MTI
freedigitalphotos.net/aopsan

A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) főtámogatója lett az E.ON Hungária, amely a megállapodás értelmében a riói olimpiáig szponzorálja a sportágat. Az erről szóló szerződést szerdán sajtótájékoztató keretében írta alá Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke és Eric Depluet, az energiaszolgáltató cég elnök-vezérigazgatója.

Az anyagi részletekről nem esett szó. A világcég első embere úgy fogalmazott, hogy kétéves pénzügyi elkötelezettséget vállaltak, és partnerségi viszony keretében nemcsak a szövetséget, valamint a férfi és a női válogatottat támogatják, hanem az E.ON lesz a névadója az ob I-nek és a hazai Szuperkupának is.

Kemény elmondta, hogy hosszú megbeszéléssorozat után született meg az együttműködési megállapodás.

Hozzátette: nem lehet csak az állami támogatásra számítani, hanem meg kell találni azokat a cégeket, amelyek nevüket a magyar vízilabdával összekapcsolják.

Merész András, a nyári budapesti Európa-bajnokságon bronzérmes női válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy a szponzori megállapodás a nemzeti csapatokra is kötelezettségeket ró.

Hangsúlyozta, hogy először is ki kell jutni a 2016-os olimpiára, de már előtte is meg kell felelni az elvárásnak, így a jövő évi világbajnokságon is éremért száll vízbe a női együttes.

Az eredményességet segítheti - fűzte hozzá -, hogy az általa irányított együttes tagjai közül hét játékos igazolt haza külföldről, miáltal több idő jut a közös munkára, s visszatérésükkel nemcsak a válogatott erősödik, hanem a hazai női ob I is a világ egyik, ha nem a legerősebb bajnoksága lesz.

Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő, a margitszigeti Eb-n ezüstérmes férfiválogatott szövetségi kapitánya előrebocsátotta: szerencsésnek vallhatja magát, amiért minden lehetőséget megkapnak, s a biztos anyagi háttérnek köszönhetően a szakmával foglalkozhat, vagyis azzal, ami a dolga.

Ő is kiemelte annak fontosságát, hogy a legjobbak immár mind idehaza játszanak az októberben rajtoló új idényben. A maga részéről jó bajnokságra számít, s arra is, hogy a szurkolók egyre növekvő számban látogatnak ki a mérkőzésekre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.