Harc az 5-8. helyért

Asztalitenisz Eb: vereség az osztrákoktól, lemaradtak az éremről a nők

A magyar női válogatott kikapott az osztrákoktól a lisszaboni asztalitenisz csapat Európa-bajnokság pénteki negyeddöntőjében, így a folytatásban az 5-8. helyért harcolhat.

2014.09.26 17:59MTI
freedigitalphotos.net/antpkr

Kezdésnek Madarász Dóra (a világranglistán 91.) simán, 28 perc alatt alulmaradt a nemzetközi szövetség rangsorában 12., rutinos, kínai származású Liu Jiával szemben, majd Póta Georgina (38.) 40 perces csatában, döntő szettben bizonyult jobbnak Sofia Polcanovánál (31.), így 1-1-re állt a párharc.

Harmadikként magyar részről Pergel Szandra (108.) állt asztalhoz - ő az első találkozóját vívta a tornán -, riválisa pedig Amelia Solja (50.) volt. Az első játszmát még a Budaörs játékosa nyerte, a folytatásban azonban a rendkívül kellemetlen stílusú Solja átvette az irányítást, és négyszettes sikere után az osztrákok egy győzelemre kerültek az elődöntőtől, s az ezzel már biztosan együtt járó éremtől.

Pótára várt a feladat, hogy Liuval szemben életben tartsa a magyar reményeket, de nem járt sikerrel: egy játszmát ugyan nyert, a győzelemre azonban nem volt esélye. A magyarok szombaton folytatják, s egyben fejezik be szereplésüket az Eb-n.

Eredmények (a viadal honlapja alapján):
nők, negyeddöntő:
Ausztria-Magyarország 3-1
Liu Jia-Madarász Dóra 3-1 (9, 7, -7, 7)
Sofia Polcanova-Póta Georgina 2-3 (-6, -13, 7, 8, -8)
Amelie Solja-Pergel Szandra 3-1 (-5, 6, 11, 6)
Liu-Póta 3-1 (11, -12, 6, 7)

később:
férfiak, a 9-16. helyért:
Magyarország-Olaszország 17.00

szombat: elődöntők, helyosztók
vasárnap: döntők

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.