Megnyitó

Egyesfogathajtó-vb: sántaság miatt nem felelt meg egy ló az állatorvosi vizsgálaton

Szerdán a megnyitóval és az állatorvosi vizsgálattal megkezdődött Izsákon a vasárnapig tartó egyesfogathajtó-világbajnokság.

2014.09.24 19:24MTI

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a tartalékokkal együtt 84 lovat vizsgáltak meg, közülük egy, a belga Willy Verbeecké nem felelt meg sántaság miatt, így ő nem indulhat a csütörtökön rajtoló versenyen.

Emiatt belga csapat sem lesz, mivel csak két fogatot hoztak az eseményre, és az egyik kiesett. Az állatorvosi vizsgálat után véglegessé vált, hogy 24 nemzet 78 fogathajtója vesz részt a vb-n, amelynek történetében ez minden idők második legnagyobb mezőnye.

A rendező ország jogán Magyarországot kilenc hajtó - ebből három csapattag - képviseli. Délután az ünnepélyes megnyitón Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke, aki a kettesek között kilencszeres világbajnok, azt emelte ki, hogy Magyarország hetedszer házigazdája egy fogathajtó-világbajnokságnak.

"A világbajnokságnak sportértéke mellett gazdasági, idegenforgalmi, társadalmi, munkahelyteremtő- és sportdiplomáciai hatása is igen jelentős" - mondta Mondok József, a szervezőbizottság elnöke, Izsák polgármestere. Csütörtökön és pénteken a díj-, szombaton a maraton-, vasárnap pedig az akadályhajtást rendezik meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.