Franciaország

Férfi vízilabda BL: elsőként az OSC mutatkozik be

A magyar férfi vízilabda-együttesek közül elsőként az OSC kezdi meg szereplését a sportág első számú nemzetközi klubsorozatában: a gárda csütörtöktől vasárnapig Marseille-ben száll medencébe a Bajnokok Ligája első selejtezős szakaszában.

2014.09.23 15:44MTI
freedigitalphotos.net/aopsan

Az érintettek közül a legutóbbi magyar bajnoki ezüstérmes Szolnok a következő kvalifikációs körben kapcsolódik be a küzdelmekbe, a bajnoki címvédő Eger pedig ismét eleve főtáblás, vagyis csak a legjobb 12 között játszik először.

A bajnoki bronzérmes Szeged helyén induló - a bajnokságban a 13. helyen végzett, de az új szezonra alaposan megerősített - OSC a franciaországi tornán öt riválissal találkozik, s továbbjutása aligha kérdéses, már csak azért sem, mert a hatból öt csapat továbbjut a második etapba. Ott viszont már jóval nehezebb dolga lesz, s akár a Szolnoki Dózsa-Közgéppel is összekerülhet.

Ez utóbbi fázisban - október 17. és 19. között - négy csoportban vetélkednek a csapatok, s mindenhonnan az első kettő jut tovább a BL-selejtezők harmadik körébe, ahol már egyenes kieséses rendszerben zajlanak a páros mérkőzések. A duók úgy állnak össze, hogy minden csoportelsőhöz csoportmásodikként végzett együttest sorsolnak.

Az oda-visszavágós páros meccsek időpontja: október 29. és november 12. Az innen kikerülő négy győztes kerül fel a főtáblára, ahol nyolc kiemelt már "helyből" ott van, így a ZF-Eger is. A "tizenketteket" két hatos csoportra osztják, ott mindenki kétszer játszik mindenkivel (oda-vissza), s 3-3 csapat jut be a sorozat zárószakaszába, az úgynevezett Final Sixbe. A hatos finálénak ezúttal is Barcelona ad otthont 2015. május 28. és 30. között.

Az OSC e heti franciaországi programja:
BL, 1. selejtező szakasz, A csoport:
szeptember 25., csütörtök:
A Híd-OSC-Újbuda - Szpartak Volgográd (orosz) 20.30
szeptember 26., péntek:
A Híd-OSC-Újbuda - Radnicki Kragujevac (szerb) 09.30
A Híd-OSC-Újbuda - Posillipo (olasz) 21.00
szeptember 27., szombat:
A Híd-OSC-Újbuda - Tbiliszi (grúz) 17.30
szeptember 28., vasárnap:
A Híd-OSC-Újbuda - Marseille (francia) 12.30

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.