Bukták

Donyeck helyett Krakkóban lesz a jéghoki-vb

Krakkó rendezheti az eredetileg Donyecknek ítélt jövő áprilisi, magyarokat is felvonultató divízió I/A jégkorong-világbajnokságot.

2014.09.18 12:16MTI

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára a nemzetközi szövetség (IIHF) tenerifei kongresszusán hozott csütörtöki döntéssel kapcsolatban elmondta: Krakkó az eredeti időpontban, azaz 2015. április 18. és 24. között ad otthont a tornának.

A tervek szerint Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese sorrendben a japánokkal, a kazahokkal, az olaszokkal, az ukránokkal, végül pedig a házigazda lengyelekkel találkozik.

Az első két helyezett jut fel a 16-os világelitbe, míg azt utolsó 2016-ban a divízió I/B-ben szerepel. Az IIHF május 22-én döntött úgy - éppen Krakkó ellenében -, hogy Donyeck rendezheti a divízió I/A vb-t, noha az ukrán válság miatt a lengyelországi helyszín tűnt esélyesnek a szavazáson. Aztán a vb helyszínéül szolgáló csarnokot ismeretlenek május 27-én éjjel felgyújtották.

Az ukrán szövetség augusztus közepén mondott le a rendezésről, miközben az érintetett magyar, lengyel, japán, olasz és kazah szövetség hivatalosan jelezte az IIHF vezérkarának, hogy Lengyelországban képzelik el a vb-t.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.