Vb

Birkózás: hiába várnánk magyarokra az utolsó nap éremmérkőzésein

A kötöttfogású Módos Péter 1-1 győzelemmel és vereséggel, míg Korpási Bálint és Varga Ádám 2-2 siker és vereség után búcsúzott a taskenti birkózó-világbajnokság utolsó napján, vasárnap.

2014.09.14 13:39MTI

A magyar szövetség beszámolója szerint az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Módos jól kezdett, s a dán Tobias Fonnesbek 3-1-es legyőzésével bejutott az 59 kilogrammosok nyolcaddöntőjébe.

Ott aztán az amerikai Spenser Mangótól 4-0-ra kikapott, s miután legyőzője az elődöntőben vereséget szenvedett, Módos kiesett. A 71 kilóban szereplő Korpási Bálint szintén győzelemmel nyitotta a napot, az ukrán Armen Vardanjant 2-0-ra verte, a 16 között azonban, ha nagy csatában is, de 2-1-re alulmaradt az orosz Csingiz Labazanovval szemben.

Az orosz később aztán meg sem állt a fináléig, így Korpási versenyben maradt. A vigaszágon a magyar birkózó sima, 7-2-es győzelemmel kezdett a szerb Maksimovic ellen, s már csak egy siker választotta el a bronzmérkőzéstől, amiről végül kevéssel csúszott le: Korpási másfél perccel a vége előtt még 3-0-ra vezetett, a hajrában azonban az iráni Afshim Byabangard két akcióval fordított és 4-3-ra nyert.

A vb előtt kevéssel megsérült Kiss Balázs helyére beugró, 98 kilogrammos Varga Ádám is győzött a selejtezőben Taskentben, az izraeli Robert Avanisyant 3-0-ra múlta felül, a 16 között azonban a címvédő örmény Artur Alekszanjantól - a papírformának megfelelően - 2-0-ra kikapott. Alekszanjant később sem lehetett megállítani, Varga így a vigaszágra került, ahol a türkmén Arszlan Saparmammedovot 5-0-ra legyőzte, de a fehérorosz Aljakszandr Hrabovikkal nem bírt (0-6), így ő is kiesett.

A magyar kötöttfogású csapat - s egyben a teljes magyar küldöttség - így egy arany- és két bronzéremmel zárta a vb-t. Világbajnoki címet Bácsi Péter szerzett a 80 kilogrammos kategóriában, míg harmadik helyen Lőrincz Tamás és testvére, Viktor végzett, előbbi a 66, utóbbi pedig a 85 kilós súlycsoportban.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
kötöttfogás: 59 kg, világbajnok: 
Hamid Mohammad Soryan (Irán)
2. Mingijan Szemenov (Oroszország)
3. Stig-Andre Berge (Norvégia) és Elmurat Tasmuradov (Üzbegisztán)
a döntőben: Soryan-Szemenov 2-1
71 kg, világbajnok:
Cingiz Labazanov (Oroszország)
2. Yunus Ozel (Törökország)
3. Afshim Byabangard (Irán) és Raszul Csunajev (Azerbajdzsán)
a döntőben: Labazanov-Ozel 3-1
98 kg, világbajnok:
Artur Alekszanjan (Örményország)
2. Oliver Hassler (Németország)
3. Ghasem Gholamreza Rezaei (Irán) és Cenk Ildem (Törökország)
a döntőben: Alekszanjan-Hassler 8-0 - technikai tus

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.