2005 óta lobbizik érte

Aligha meglepő: a BOM támogatja Budapest olimpiai pályázatát

Szalay-Berzeviczy szerint ehhez fenntartható gazdasági növekedésre, több külföldi beruházásra és a magánszektortól nagyobb szerepvállalásra van szükség.

2014.09.11 20:12MTI

A BOM Egyesület, amely 2005 óta Budapest olimpiai kandidálásának zászlóshajója a civil szférán belül, támogatja a főváros jelentkezését a 2024-es ötkarikás játékokra.

Ezt Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM alapítója és elnöke annak kapcsán mondta az MTI-nek adott interjújában, hogy Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke csütörtökön bejelentette, a szervezet teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.

Szalay-Berzeviczy kijelentette, Budapest alkalmas lesz 2024-re a nyári olimpia megrendezésére. Szerinte ehhez fenntartható gazdasági növekedésre, több külföldi beruházásra és a magánszektortól nagyobb szerepvállalásra van szükség, illetve javítani kell Magyarország nemzetközi megítélésen, és szükség lenne egy új nemzeti légitársaság beindítására is.

A közgazdász hozzátette, pozitív hatással lehet a kandidálásra, hogy folyamatban van a sportinfrastruktúra, a tömegközlekedés és a főváros, valamint a Balaton fejlesztése, fontos, hogy van egy komoly nemzeti sportstratégia. Megemlítette, hogy Budapest Európa legtapasztaltabb fővárosa sportrendezvények házigazdájaként. Hangsúlyozta, az olimpia rendezéséhez rendkívül fegyelmezett költségvetés kell, de ennek az elmúlt években megfelelt a magyar kormány.

Azt mondta: az olimpiai pályázat nagyszabású munka, amely jelentős előkészületet és nemzetközi lobbizást igényel, ezért inkább a 2028-as rendezést látja valóban reálisan elérhető célnak, mert arra elég idő lenne felkészülni, hiszen arról csak 2021-ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Ráadásul az abban az évben esedékes budapesti úszó-világbajnokság kiváló lobbilehetőséget is nyújtana. Megjegyezte, a felkészülést viszont érdemes megkezdeni egy 2024-es kandidálással.

"Ezt az ügyet nem profitszerzés céljából, a költségvetési bevételek növelése miatt szokták a rendező városok bevállalni, de az olimpia megrendezésének valóban van egy kimutatható GDP-növelő hatása, ha azt megfelelő ütemben lépi meg az adott ország. Ami viszont komoly pozitívum, de nehezen kimutatható számokban, az a nemzet lélekállapotának javulása, a nemzeti büszkeség jelenléte, amit csak egy igazán nagy dobással lehet elérni" - mondta Szalay-Berzeviczy.

A BOM 2005-ös megalakulásakor azt tűzte ki célul, hogy Budapest legyen London után a következő európai varos, amelyik olimpiát rendez. Ennek érdekében készítettek gazdasági és megvalósíthatósági tanulmányokat. Szalay-Berzeviczy szerint az abban foglalt 5500 milliárd forintos költségvetés ma is tartható lehet, főleg, hogy azóta megvalósult jó néhány fővárosi és országos beruházás. Elmondása szerint ebből mindössze 500 milliárd köthető kizárólag az ötkarikás játékokhoz, ráadásul a NOB közel egymilliárd euróval támogatja a rendezőket.

Úgy vélte, a fennmaradó 5000 milliárdot az országos és fővárosi infrastruktúra-, illetve közlekedésfejlesztésre a következő tíz évben egyenletesen szétterítve a magánszektornak, az európai uniós támogatásoknak és a magyar államnak közösen kell biztosítania.

Szalay-Berzeviczy beszélt a BOM jelenlegi szerepéről is. Mint mondta, a gazdasági válság bekövetkezésekor nem volt reális a rendezési szándék, ezért a hosszú távú működés érdekében stratégiaváltást hajtottak végre, így lett egyesületből alapítvány, amely szociálisan rászoruló, számottevő nemzetközi eredményekkel büszkélkedő, a következő olimpiákra készülő sportolókat segít tanulmányaik finanszírozásában. Ezzel a későbbi civil életbe való átlépésben segítenek a sportolókon, miközben az ő eredményes olimpiai szereplésük támogatja Budapest pályázati esélyeit, hiszen a magyar főváros melletti egyik fő érv a kandidálásban a magyar sportolók százéves múltra visszatekintő, kiemelkedő olimpiai szereplése.

Elmondása szerint legutóbb 79 pályázat érkezett be a BOM-hoz, és az abból kiválasztott 16 sportoló összesen tízmillió forintos támogatást kapott. Példaként említette Gercsák Szabina 18 éves cselgáncsozót, aki nyáron aranyérmes lett az ifjúsági olimpián.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.