Női kézi

Ötször annyit költött, mint amennyit lehetett volna - felmentették az MTK-s szakosztályvezetőt

A klub ügyvezetése utasította a szakosztály-igazgatót a költségvetés átdolgozására, ez azonban nem történt meg.

2014.09.01 13:02MTI

Az MTK ügyvezetése azonnali hatállyal megszüntette a női kézilabda-szakosztály igazgatójának, Rózsa Gábornak a munkaszerződését, és kezdeményezte a klub elnökségénél a felmentését, mert a szakosztály menedzsmentje ötszörösen túllépte a rendelkezésre álló pénzügyi keretet.

Az MTK hétfői közleményében jelezte: az ügyvezetés folyamatosan áttekinti a szakosztályok gazdálkodását, és az ellenőrzés során derült ki, hogy az elfogadott egyesületi költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi keretet a kézilabdás menedzsment ötszörösen túllépte. Ezután a klub ügyvezetése utasította a szakosztály-igazgatót a költségvetés átdolgozására, ez azonban nem történt meg.

A klub szerint a szakosztály a kereteket többszörösen meghaladó kötelezettségvállalások miatt két hónapon belül fizetésképtelenné vált volna.

Az MTK női kézilabdacsapata - amely az előző idényben az utolsó előtti helyen végzett az NB I-ben - a nyáron 13 játékost igazolt. A most rajtoló szezonban szerdán az ezüstérmes FTC-hez látogat vasárnap pedig a címvédő, BL-győztes Győrt fogadja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.