Cselgáncs-vb

Ungvári is befejezte Cseljabinszkban

Karakas Hedvig után a másik szerdai magyar, a 73 kilogrammos Ungvári Miklós is befejezte szereplését a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

2014.08.27 10:39MTI
freedigitalphotos.net/dan

A vb honlapja szerint az olimpiai ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes Ungvári - a portugál Jorge Fernandes és a kanadai Alexis Morin-Martel elleni ippongyőzelem után - a nyolcaddöntőben a hazai közönség előtt szereplő Musza Moguskovval találkozott.

A kettejük különpárharcában 3-2-re vezető ellenfél, illetve a 33 éves magyar is két-két intést kapott, így jutottak el az aranypontig tartó hosszabbításig.

Ebben Ungvári nem járt sikerrel a földharc során, majd a vb-harmadik orosz is indított egy akciót, aztán a bíró váratlanul megintette passzivitásért Ungvárit, ami Moguskov győzelmét jelentette. Mivel a háromszoros Európa-bajnok magyar a 16 között kapott ki, lemaradt a vigaszágról, és befejezte szereplését a vb-n.

A csütörtöki versenynapon az egyformán 81 kg-os Csoknyai László és Krizsán Szabolcs képviseli a magyar színeket Oroszországban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.