Úszó Eb

Bronzérmet szerzett a 4x100 méteres férfi vegyesváltó

A Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence és Kozma Dominik alkotta magyar csapat bronzérmet nyert a 4x100 méteres férfi vegyesváltók küzdelmében a berlini úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. Ez volt az utolsó döntő a kontinensviadalon.

2014.08.24 17:40MTI
MTI/Kovács Anikó

A magyaroknál Cseh László kezdett háton, a franciák és a britek mögött harmadikként adta át a "stafétabotot" Gyurta Dánielnek. Az olimpiai bajnok mellúszó tartotta a lépést az élboly tagjaival, majd Pulai Bence a pillangó után ugyancsak negyedikként ért a falhoz.

A befejező ember, Kozma Dominik aztán remek teljesítményt nyújtott 100 gyorson, feljött a harmadik helyre, s egészen a végéig tartotta is ezt a pozíciót.

"Hatalmasat úsztunk mind a négyen" - vélekedett Kozma. - "Cseh Laci csak annyit mondott nekem, hogy ezen az Eb-n most először sprinteltem végig a száz métert úgy, hogy mindent kiadtam magamból. Szó se róla, a 47.08 másodperces időm egészen óriási."

Az élen brit, francia, magyar volt a sorrend, a magyar váltó 3:33.11 perc alatt teljesítette a távot.

Eredmény:
férfi 4x100 m vegyesváltó, Európa-bajnok:
Nagy-Britannia (Walker-Hebborn, Peaty, Barrett, Proud) 3:31.73 p
2. Franciaország 3:32.47
3. Magyarország (Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik) 3:33.11

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.