Csúcstartók

Férfi kosár Eb-selejtező: a magyarok védekeznek a legjobban

A magyar férfi kosárlabda-válogatott mutatja be a leghatékonyabb védekezést az Európa-bajnoki selejtezősorozat mezőnyében.

2014.08.22 16:22MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono

A bb1.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint Stojan Ivkovic együttese eddig átlagosan 57,3 pontot kapott meccsenként, amellyel csúcstartó a 26 csapat között. Vojvoda Dávidék négy mérkőzésükön összesen 209 mezőnydobást engedélyeztek az ellenfeleknek, ami találkozónként 52,3 kísérletet jelent.

A második legjobban védekező csapat, az orosz együttes ellen 54,7, míg a hollandok ellen 54,8 dobást tudtak elengedni a riválisok. A Portugáliában aratott 58-38-as siker során mutatott magyar védekezésnek egyelőre nincs párja a sorozatban: továbbra sincs olyan csapat, amely negyven pont alatt tartotta volna ellenfelét.

Az ötvenes határ alá is csak egy válogatott tudott beférni: a németek 109-49-re verték Luxemburgot a harmadik fordulóban. A magyar együttes négy játéknap után 3/1-es győzelmi mérleggel rendelkezik: Portugáliában 58-38-as diadallal kezdett, majd idehaza a grúzokat is legyőzte (74-73), aztán kikapott Csehországban (66-63) és itthon is megverte a portugálokat (65-52).

Ha a nemzeti csapat vasárnap diadalmaskodik Grúziában, akkor 1999 után ismét kijut az Európa-bajnokságra. Ha viszont kikap Tbilisziben az Ivkovic-gárda, akkor várhatóan ki-ki meccs dönt a csehekkel jövő szerdán Szolnokon.

A hét csoportból a győztesek és a hat legjobb második jut ki a jövő nyári Eb-re, melynek helyszíne szeptemberben derül ki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.