Zakatol a csapat

Vízilabda Eb - Sima győzelemmel elődöntős a magyar női csapat

A világbajnoki bronzérmes magyar női válogatott 11-7-re legyőzte kedden az orosz együttest, és bejutott az elődöntőbe a budapesti vízilabda Európa-bajnokságon.

2014.07.22 18:55MTI
MTI Fotó: Kovács Tamás

Merész András csapata csütörtökön a spanyol együttessel csap majd össze a fináléért.

Eredmény, nők, keresztbejátszás az elődöntőért:
Magyarország-Oroszország 11-7 (2-1, 4-1, 3-3, 2-2) 

A magyar csapat: Bolonyai Flóra (Gangl Edina) - Antal Dóra 3, Szücs Gabriella 2, Keszthelyi Rita 2, Bujka Barbara 2, Kisteleki Dóra 1, Takács Orsolya 1, Czigány Dóra, Kisteleki Hanna, Tóth Ildikó, Csabai Dóra, Illés Anna Az orosz góldobók: Grinyeva 2, Boriszova, Jarondajkina, Prokofjeva, Ivanova, Karimova 1-1

Az utóbbi évek világversenyein rendre a magyarok nyerték az oroszok elleni mérkőzéseket, így történt például a 2012-es Eb bronzmérkőzésén, s a 2013-as világbajnokság csoportkörében is, de a két együttes legutóbbi találkozóján, a július eleji, oroszországi Kirisi Kupán is magyar siker született.

A Hajós uszoda mintegy kétezres, eső áztatta nézőközönsége előtt az A jelű négyesben másodikként végzett magyar csapat szerzett vezetést: a center Bujka Barbara húzta a másik csoportban harmadikként zárt oroszok kapujába a labdát (1-0). Utána többször is növelhette volna az előnyt a hazai együttes, de kimaradtak a ziccerek, s három perccel az első szünet előtt egyenlített a rivális (1-1).

Még a nyitónegyedben emberelőnyből Antal Dóra talált be (2-1), s ugyancsak a hat az öt elleni játék hozta meg a harmadik magyar gólt is Szücs Gabriella révén, már a második negyed elején. Keszhelyi Rita ötméteresből növelte a különbséget, a duplázó Antal pedig kacsázó lövéssel vette be a rivális hálóját (5-1).

Egy orosz fór kimaradt, a túloldalon viszont Szücs bombája a jobb felső sarokban landolt (6-1). Még a nagyszünet előtt a sokadik orosz támadási kísérletet aztán siker koronázta, de így is négy gól volt a különbség a félidőre (6-2). A harmadik nyolc perc elején emberelőnyből közelebb zárkózott a rivális (6-3).

Gyors válasz gyanánt a csapatkapitány Takács Orsolya rést lelt az orosz védelmen, majd Kisteleki Dóra megúszás után ritkán látható technikai megoldással - tolással - juttatta a hálóba a labdát (8-3).

Az oroszok szép akcióból megszerezték negyedik találatukat (8-4), de a meccs 13. gólját már a magyarok jegyezték: miközben dübörgött a lelátón a "Ria-Ria-Hungária!", a medencében Bujka látványos akciógólt lőtt (9-4). Emberelőnyből jött parányival közelebb az ellenfél (9-5).

A befejező negyed nyitányaként büntetőből Antal volt eredményes, a 10-5-tel pedig gyakorlatilag végleg megpecsételődött a rivális sorsa. Különösképpen, hogy alig valamivel később Keszthelyi lövése is célba ért (11-5). A magyar örömpólót már az sem zavarta meg, hogy fórokat értékesítve 11-6-ra, majd 11-7-re módosítottak a vendégek, a hazai válogatott bejutott a legjobb négy közé.

Merész András szövetségi kapitány a mérkőzés után az M1 csatornának nyilatkozva azt mondta, a csapat egyre jobban játszik az Eb-n, de talán még a most mutatott teljesítmény sem lesz elég az elődöntőben, ezért a játék minden elemében tovább kell fejlődniük.

"A mai mérkőzés végeredménye a két csapat közötti valós különbséget mutatja, mind játékosonként, mind pedig az összecsapás egészét tekintve" - tette hozzá a kapitány.

A folytatásban, csütörtökön a B csoportban győztes spanyolokkal 16.30 órától száll vízbe a magyar válogatott a döntőbe jutásért. A másik elődöntőben az A kvartettben első Hollandia - amely Spanyolországhoz hasonlóan automatikusan lépett tovább a legjobb négy közé - a ma esti olasz-görög párharc győztesével csap össze ugyancsak csütörtökön, 18.00 órától.

Később, keresztbejátszás az elődöntőért:
Olaszország-Görögország 18.00

Korábban: a 7. helyért:
Franciaország - Nagy-Britannia 8-5 (3-1, 1-2, 3-1, 1-1)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.