Vitorlabontás

Jó széllel, magyar lélekkel - New Yorkba érkezett Fa Nándor hajója

Megérkezett New Yorkba Fa Nándor és Goszleth Marcell a Spirit of Hungary hajóval, amellyel indulnak a vasárnap délben rajtoló New York-Barcelona vitorlásversenyen.

2014.05.31 17:57MTI

A magyarok helyi idő szerint 10 óra után futottak be a kikötőbe - derül ki a verseny honlapjáról -, így valamivel több mint egy napjuk marad felkészülni az első alkalommal kiírt transzatlanti megmérettetésre. A kötelező hatósági vizsgálat után ki kell javítaniuk a 15 napos út során keletkezett károkat, valamint élelmet is kell magukhoz venni.

A háromszoros földkerülő vitorlázó március 23-án, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlást, amellyel ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában indul majd. Az adriai behajózás után május 16-án vágott neki volt olimpikon társával Gibraltárból az Atlanti-óceán átszelésének.

A New York-Barcelona versenyre öt csapat nevezett: a magyar kettősön kívül egy spanyol-amerikai, egy spanyol és egy francia, valamint egy spanyol-chilei páros indul. Ezek a csapatok már több napja New Yorkban készülnek.

Fa Nándor ezután több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz az új hajóval. A legkeményebb vitorlázó megmérettetés 1992-93-as kiírásában a magyar hajós - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba.



Fa Nándor 2012 decemberében jelentette be: 15 év után úgy döntött, hogy ismét tengeren fog versenyezni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.