Épp hogy lemaradt a dobogóról

Öttusa vk - Kovács Sarolta 4. lett

Kovács Sarolta a negyedik helyen végzett az öttusázók kínai világkupaversenyén, Csengtuban.

2014.04.18 16:20MTI
freedigitalphotos.net/hin255

A pénteki női döntő másik két magyar résztvevője közül Földházi Zsófia tizedik, Alekszejev Tamara pedig - aki megnyerte a lovaglást - 18. lett. Győzött a 2009-ben világbajnok kínai Csen Csien.

A 2011-ben vb-ezüstérmes Kovács - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - a vívásban 14 ellenfelét győzte le, 21-től viszont kikapott, így a 24. helyről kellett megkezdenie a felkapaszkodást.

A medencében 2:12.66 perces idővel csapott a célba a 200 méteres táv végén, ezzel ebben a számban a harmadik legjobb volt, majd lovaglásban még előrébb, a második helyen végzett, mivel nem hibázott, mindössze időtúllépésért kapott minimális levonást.

Jól sikerült neki a lövészetekkel kombinált futás is, 13:23 perces eredménnyel a nyolcadik leggyorsabb volt ebben a számban, ezzel pedig nagy küzdelemben a negyedik helyen ért célba.

A tavaly Európa-bajnok Földházi ugyanilyen vívással kezdett, 2:13.90-es úszással ő is az élmezőnyben fejezte be a második tusát, lovaglása és a kombinált száma viszont kicsit gyengébb lett, mint Kovácsé.

Eredmények:
női verseny:
1. Csen Csien (kínai) 1333 pont
2. Oktawia Novacka (lengyel)1300
3. Liang Van-hszia (kínai) 1286
4. Kovács Sarolta 1281 (vívás: 14 győzelem/21 vereség/184 pont, úszás: 2:12.66 perc/302 pont, lovaglás: 298 pont, lövészet-futás: 13:23/497 pont) 10. Földházi Zsófia 1257 (14/21/184, 2:13.90/299, 286, 13:32/488)
18. Alekszejev Tamara 1231 (12/23/172, 2:22.45/273, 300, 13:34/486)

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik a Pierre de Coubertin öttusaközpontban, többek között három magyarral, Kasza Róberttel, Tibolya Péterrel és Demeter Bencével a 36 fős mezőnyben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.