A cél: 8027 méter

Elindult a Sisapangma-expedíció Szlankó Zoltánnal

Ismét magyar hegymászó indult a világ 14. legmagasabb hegycsúcsára, a 8027 méteres Sisapangmára.

2014.04.18 15:50MTI
freedigitalphotos.net/Evgeni Dinev

A szolnoki Szlankó Zoltán egy nemzetközi csapat tagjaként kelt útra azzal a céllal, hogy alpesi stílusban, oxigénpalack nélkül hódítsa meg a Himalája kínai területen lévő hegyének legmagasabb pontját, a Főcsúcsot (Main Peak). A szolnoki hegymászó pénteken érkezett Katmanduba, ahol az expedíció többi tagja várta.

Az amerikai Cleo Weidlich és társai pár nappal korábban érkeztek, és már el is indították a hivatalos ügyintézéseket - közölte az expedíció kommunikációs vezetője az MTI-vel.

Barabás László emlékeztetett arra, hogy Szlankó Zoltán a harmadik magyar, aki az idei szezonban nyolcezres csúcs megmászására vállalkozik: az aradi Török Zsolt jelenleg az Annapurna 2-es táborában, míg Klein Dávid a Mount Everest alaptáborában tartózkodik.

A mostani Sisapangma-expedíció magyar viszonylatban egyedülálló: a Főcsúcson még nem járt magyar állampolgárságú mászó, és a csapat tagjai olyan utat választottak, amelyen magyarok még nem is próbálkoztak.

Szlankó Zoltán legutóbb 2011-ben vágott neki a Főcsúcsnak, akkor a 6600 méter magasságban lévő második táborig jutott, társával a kedvezőtlen időjárás miatt kellett visszafordulniuk. Idén eredetileg ketten indultak volna a hegyre az amerikai Cleo Weidlichhel, ám a kínai hatóságok már nem engedélyezik a kéttagú expedíciókat, a csapathoz ezért egy argentin hegyi vezető és további mászók is csatlakoztak.

Szlankóék a normál út helyett a nem túl népszerű "osztrák úton" kísérlik meg a feljutást. Cleo Weidlich már háromszor próbálkozott ezzel, legutóbb 2013-ban, amikor 7800 méterről fordult vissza. Felszerelésének egy részét akkor a hármas táborban hagyta, így ezeket az expedíciónak most nem kell felcipelnie.

Az amerikai mászó korábban megsérült, így elképzelhető, hogy igénybe veszi egy teherhordó segítségét. Szlankó Zoltán azonban most is külső segítség nélkül szeretne mászni. A Sisapangma a Föld 14. olyan hegycsúcsa, amely 8000 méter fölé magasodik.

A nepáli határtól néhány kilométerre, Tibet déli részén található, olyan területen, amelynek hovatartozása a mai napig vitatott Nepál is Kína között. A hegy neve azt jelenti, tető a füves síkságok fölött.

A Sisapangmát 1964. május 2-án mászta meg először a kínai Hszü Csing. A legtöbben az alacsonyabban fekvő Központi csúcsig, a 8013 méter magas Central Peakig mennek, nem pedig a 8027 méteres Főcsúcsig, "ahová még egy hosszú, éles, kitett gerincen vezet az út". Ez idáig kevesebb mint 300 mászó járt a Főcsúcson.

Az első magyar 8000-es Himalája-expedíciónak is ez a csúcs volt a célja. 1987-ben hat hegymászónak sikerült elérnie a Central Peaket. Tavaly májusban Benedek Zoltán székelyudvarhelyi születésű, osztrák állampolgárságú hegymászónak sikerült feljutnia a Főcsúcsra. Szintén 2013-ban Lesták Erzsébet első magyar nőként jutott fel a Központi csúcsra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.