Barcelona-Real Király Kupa finálé

El Clásico a kupadöntőben - Barca 27, vagy Real Madrid 19?

A 112 éves kupamúlt ezzel együtt igen kevés, összesen alig hat Barca-Real döntőt tartalmaz, miután vagy ez, vagy az a gárda már az előcsatározásokban elvérzett.

2014.04.15 21:09MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/khunaspix

A spanyol, egyszersmind a nemzetközi klubfutball klasszikus csúcsrangadója az FC Barcelona és a Real Madrid között ezúttal a Király Kupa döntőjében következik el: a felek szerda este (21.30 ó) csapnak össze a valenciai Mestalla Stadionban. A bajnokságban címvédő, pillanatnyilag azonban csak harmadik Barca - amely a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében búcsúzott egy másik madridi együttes, az Atlético ellenében - ha nyer, 27. Király Kupa-sikerét ünnepelheti.

Örök riválisa, a hazai és a nemzetközi porondon is egyenletesebben teljesítő Real eddig 18 alkalommal győzött. A két sztárcsapat közül a Barca már az első kiírás alkalmával a fináléig menetelt, az 1902-es nyitányon azonban alulmaradt a Vizcayával szemben 2-1-re. Aztán 1910-ben megszületett az első kupaelsőség is az Espanyol felett aratott 3-2-es sikernek köszönhetően. Az eddigi utolsó - a sorban 26. - Király Kupa-győzelem 2012-ben lett a katalán elitalakulaté, ekkor az Athletic Bilbao volt a szenvedő fél (3-0).

A Real Madrid 1905-ben nyert először (1-0 az Athletic ellen), eddig utoljára pedig 2011-ben: éppenséggel a Barcelonával szemben, s az 1-0-s fővárosi siker színhelye akkor is a Mestalla volt. Ám a Barcának is van szép emléke Valenciából: az 1990-es kupafináléban itt múlta felül 2-0-ra fővárosi riválisát. A 112 éves kupamúlt ezzel együtt igen kevés, összesen alig hat Barca-Real döntőt tartalmaz, miután vagy ez, vagy az a gárda már az előcsatározásokban elvérzett. Az összmérleg döntetlen, merthogy egyformán háromszor diadalmaskodtak a felek, a gólkülönbség viszont a madridiaknak kedvez, mivel nyolc szerzett góljukra hat választalálat érkezett a katalánok részéről.

A tavalyi döntőben a két csapat közül a Real volt érintett, de sok örömük nem telt a blancóknak és híveiknek a meccsben, mivel a városi vetélytárs Atlético győzött 2-1-re.

Az eddigi Barcelona-Real Madrid párosítású Király Kupa-döntők (zárójelben a színhely): 1936 (Valencia) Real Madrid-Barcelona 2-1 1968 (Madrid) Barcelona-Real Madrid 1-0 1974 (Madrid) Real Madrid-Barcelona 4-0 1983 (Zaragoza) Barcelona-Real Madrid 2-1 1990 (Valencia) Barcelona-Real Madrid 2-0 2011 (Valencia) Real Madrid-Barcelona 1-0

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.