Rövidpályás úszó Vk

Hosszú Katinka már 27 éremnél tart

Hosszú Katinka a dubaji, a dohai és a stockholmi remeklés után nagyszerűen mutatkozott be az orosz fővárosban is, ahol az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatának negyedik versenyét rendezik szerdán és csütörtökön.

2012.10.17 19:53MTI

Hogy a bajaiak normálmedencés világ- és Európa-bajnoka a 25 méteres medencében is otthon van, már a nyitónapon újfent igazolta azzal, hogy két számban is győzött, egyben pedig harmadik lett.

Az első napon a viadal honlapja szerint először 200 m gyorson diadalmaskodott - ez volt az idei Vk-szériában szerzett 21. győzelme -, méghozzá 1:55.46 perccel, csaknem egy másodperces előnnyel Jakabos Zsuzsanna (1:56.43) előtt. Kettős magyar "befutó" volt, ugyanilyen sorrendben, 200 m vegyesen is, ahol Hosszú 2:08.28 perccel nyert, mögötte pedig Jakabos 2:08.76-tal csapott célba. A 200 m hát döntőjében ugyancsak Hosszút követte Jakabos, de amíg előbbinek itt a 2:07.29 bronzérmet ért, utóbbinak a 2:07.78 a negyedik helyet jelentette.

Hosszú Katinka - aki monstre programot teljesítve 800 m gyorson az ötödik lett (8:47.47 p) - már 27 éremnél, benne 22 aranynál tart a 2012-es rövidpályás Vk-ban. A bajai úszó tovább gyarapíthatja gyűjteményét az orosz fővárosban csütörtökön, amikor újabb számokban indul, ismét csak kiváló esélyekkel, így továbbhaladhat a 100 ezer dolláros fődíj felé.

Cseh László is rajtolt szerdán, s az olimpiai ezüstérmes, nagymedencés világ- és Európa-bajnok a 400 m vegyes moszkvai fináléjában a második lett 4:06.20 perces idővel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.