Dublin Kupa

Tízgólos sikerrel nyitott a férfi vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott a londoni olimpián csoporttárs románok felett aratott tízgólos győzelemmel mutatkozott be csütörtök este a Dublin Kupáért kiírt írországi nemzetközi tornán.

2012.07.05 20:29MTI


Eredmény:

Magyarország-Románia 16-6 (5-0, 4-3, 2-1, 5-2)


----------------------------------------------
a magyar góldobók: Madaras 4, Kiss G., Varga Dénes 3-3, Hosnyánszky, Szivós 2-2, Kásás, Varga Dániel 1-1



Parádésan kezdett Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő csapata, meg sem állt 5-0-ig, miközben az első negyedben egyetlen gólt sem kapott a Kovács István személyében magyar szakemberrel dolgozó románoktól. Különösen Madaras Norbert volt elemében, aki - a válogatott honlapja, a www.vlv.hu helyszínről küldött beszámolója szerint - kétszer is betalált a nyitó nyolc percben, a meccs végéig pedig négy gólig jutott.

A nagyszünetig tovább nőtt az előny (9-3), s bár a második után a harmadik negyed is szorosabb volt, a befejező játékrészben ismét megszórta riválisát a magyar csapat. Remekül teljesített védekezésben és a támadójáték szervezésében is Kásás Tamás, de a triplázó Kiss Gergely és Varga Dénes is kimagaslóan játszott. A 16-6-os végeredményt Szivós Márton állította be húzásból.

Pénteken az ötkarikás házigazda britek csapata következik délidőben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.