Gyurta Dániel második, Cseh László harmadik lett

Aranyat úszott Hosszú Katinka Atlantában

Hosszú Katinka női 400 m vegyesen nyerni tudott, míg Gyurta Dániel 200 mellen második, Cseh László pedig 400 vegyesen harmadik lett az Egyesült Államok-Európa úszópárviadal pénteki első napján, Atlantában.

2011.12.17 10:13MTI

A hagyományos, rövidpályás versenyen a nemzetközi szövetség hivatalos időmérőjének honlapja szerint a 2009-es nagymedencés világbajnok Hosszú Caitlin Leverenzcel volt végig óriási csatában, s az utolsó ötven métert hiába kezdte közel 1 mp-es hátrányból, remek hajrájával végül győzni tudott, kiváló, 4:24.37 perces idővel, ami mindössze 16 századdal marad el az Európa-csúcstól.
   
Az Egyesült Államokban tanuló Hosszúnak nem kellett megküzdenie az átállással, nem úgy, mint a kétnapos viadalon szereplő többi kilenc magyarnak, s talán ennek is tudható be, hogy a néhány napja még rövidpályás Európa-bajnokságon aranyat szerző, nagymedencés világbajnok Gyurta (2:03.64 p) két századdal kikapott az amerikai Brendan Hansentől. Széles Sándor világcsúcstartó (2:00.67 p) tanítványát ráadásul éppen úgy győzte le 30 éves amerikai riválisa, ahogy ő szokott másokat: a hajrá során, hátrányból fordítva.
   
Cseh Lászlónak ezúttal nem volt esélye az utóbbi időszakban a világ legjobb úszójának számító Ryan Lochte, illetve a szintén amerikai Tyler Clary ellen, előbbi közel három és fél, utóbbi pedig több mint két és fél mp-cel volt gyorsabb az ő 4:02.91 perces idejénél. A múlt vasárnap véget ért lengyelországi rövidpályás Eb-n három arany- és egy bronzérmével a legeredményesebb férfiversenyzőnek számító Cseh 100 pillangón is rajtolt, s lett hetedik.
   
Pénteken még négyen voltak érdekeltek az összesen 10 fős magyar küldöttségből: Verrasztó Evelyn 400 gyorson, Jakabos Zsuzsanna pedig 400 vegyesen ötödik, Bernek Péter 200 háton hatodik, Takács Krisztián pedig 100 gyorson hetedik lett.
   
Az első napot a hazaiak óriási fölénnyel nyerték meg, s 93,5-28,5-re vezetnek a szombati nap előtt.
   
Atlantában még Biczó Bence, Kis Gergő és Verrasztó Dávid is érdekelt lesz.

   

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.