Koronavírus-járvány

Lehet törlik a tokiói olimpiát?

Lapértesülések szerint a japán kormány egyik meg nem nevezett magasrangú tagja elismerte az ötkarikás játékok megtartására irányuló erőfeszítések kudarcát.

2021.01.22 10:13ma.hu

A szervezők szerint minden partner, beleértve a kormányt és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) is, teljes mértékben a tokiói olimpia megrendezésére összpontosít. Egy brit lap azonban megszellőztette, a japán kormány egyik tagjára hivatkozva, hogy az esemény elmarad.

A japán kormány azonnal cáfolta a lapértesülést, állítják, nem törlik az ötkarikás játékok megtartását a szigetországban.

Manabu Sakai, japán kormányszóvivő az újságíróknak kijelentette, hogy nem igaz az, hogy az eseményt a koronavírus-járvány miatt le akarják mondani.

A Times szerint a japán kormány egyik meg nem nevezett magasrangú tagja elismerte az ötkarikás játékok megtartására irányuló erőfeszítések kudarcát. Sőt, azt is elmondta, hogy olyannira letettek az eseményről, hogy a munka már a 2032-es játékok szervezésére irányul.

Sakai szerint azonban a valóság az, hogy a japán kormány komoly és alapos fertőzéselleni intézkedéseket eszközölt, hogy az olimpiát meg lehessen rendezni.

Fokozott veszély
A hónap elején, amikor Tokio ismét rendkívüli állapotot hirdetett a növekvő számú koronavírusos eset miatt, már a közvélemény is ott tartott, hogy inkább töröljék el a nagyszabású sporteseményt.

Csütörökön pedig a NOB elnöke, Thomas Bach elismerte, hogy nincs "B-terv" a július 23-án kezdődő sportesemény megrendezésével kapcsolatban.

A nézők döntik el
Várhatóan mintegy 15 ezer nemzetközi sportoló várható Tokióba mind az olimpiai, mind a paralimpiai játékokra, amely augusztus 24-én kezdődik.

A szervezők várhatóan a következő hetekben döntenek arról, hogy a koronavírus kockázata enyhült-e annyira, hogy a nézők részt vehessenek a játékokon.

Korábban a NOB vezető tagja, Dick Pound azt javasolta, hogy a sportolók kerüljenek az országok oltási terveiben szereplő listák legelejére, növelve ezzel az olimpiák esélyét, bár ez a lakosság, az egészségügyi szakértők és maguk a sportolók körében is negatív visszhangot váltott ki.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.