100 éves volt

Meghalt a legidősebb olimpiai bajnok

Életének 101. évében elhunyt a bahamai Sir Durward Knowles, aki közel két éven keresztül volt a legidősebb élő olimpiai bajnok.

2018.02.26 11:17MTI

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal hétfői tájékoztatása szerint az olimpiai és világbajnok vitorlázó a múlt hét elején került kórházba, és szombaton veseelégtelenségben hunyt el.

Knowles 1917. november 2-án született Nassauban. Nyolc olimpián vett részt, legutóbb 1988-ban Szöulban, amikor a megnyitón ő vitte a bahamai zászlót.

Első olimpiáján, 1948-ban, Londonban még brit színekben indult, azonban nyolc évvel később, Melbourne-ben már a bahamai csapat tagjaként lett bronzérmes Csillaghajóban. Szülőhazája első olimpiai érmét szerezte Sloan Farrington társaként. Tokióban - már Cecil Cooke-kal - ugyancsak abban a hajóosztályban olimpiai aranyérmes lett.

Knowles előtt Tarics Sándor volt a legidősebb élő olimpiai bajnok, a magyar vízilabdázó 102 évesen, 2016 májusában hunyt el.

Jelenleg a 97 éves Lydia Wideman a legidősebb olimpiai bajnok, a finn síelőnő közel nyolc hónappal született korábban, mint az ötszörös aranyérmes tornász Keleti Ágnes.

A legidősebb élő olimpiai érmes a 98 éves svéd atléta, Folke Alnevik, a legidősebb élő olimpikon pedig a 103 éves amerikai kajakos, John Lysak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.