Téli olimpia

Phjongcshang 2018 - Jászapáti Petra hatodik lett 1500 méteren

Jászapáti Petra hatodik lett szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián.

2018.02.17 13:28MTI
hirdetés

Legutóbb a 2006-os, torinói játékokon volt egyéniben magyar pontszerző, akkor Knoch Viktor ötödik, míg Huszár Erika éppen ebben a számban negyedik lett.

A 19 éves magyar sportoló a világ legjobb rövidpályás gyorskorcsolyázóival állt rajthoz a hétfős futamban, hogy harcba induljon az ötkarikás érmekért. A phjongcshangi bajnok olasz Arianna Fontana és a holland Jorien ter Mors, a világbajnok dél-koreai Csoj Min Dzsong, vagy éppen az 500 méteren bronzérmes kanadai Kim Boutin is esélyes volt a végső sikerre, de a kínai Li Csin-jüt, vagy a másik hazai gyorskorcsolyázót, Kim Alangot sem lehetett leírni.

A szegedi versenyző a négyes pozícióból rajtolt, és a hatodik helyet foglalta el az első körökben, amikor viszonylag lassú tempóban haladtak a versenyzők. Tízzel a vége előtt fokozódott az iram, Jászapáti hetedikként "vonatozott", nem kockáztatott semmit. Akkor próbálkozott előrelépéssel, amikor az utolsó négy körre öldöklővé vált a harc az élbolyban, a tempó pedig a lehető legnagyobb volt. Jászapáti végül az erejével teljesen elkészülő Fontanát utasította maga mögé.

A győzelem Csoj Min Dzsongé lett, aki hat világbajnoki címe után ért a csúcsra, ráadásul fölényesen, mert az utolsó körben megnyugtató előnyt szerzett magának. Másodikként Li, harmadikként Boutin haladt át a célvonalon.

Eredmények:
Rövidpályás gyorskorcsolya, női 1500 méter, olimpiai bajnok:
Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 2:24.948 perc
2. Li Csin-jü (Kína) 2:25.703
3. Kim Boutin (Kanada) 2:25.834 ...
6. Jászapáti Petra 2:26.138

Bácskai Sára Lucát kizárták a selejtezőben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.