Téli olimpia

Phjongcshang 2018 - Jászapáti Petra elődöntős 1500 méteren

Jászapáti Petra elődöntőbe jutott, Bácskai Sára Lucát viszont kizárták szombaton a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián.

2018.02.17 11:50MTI
MTI/Czeglédi Zsolt

A januári Európa-bajnokságon ezen a távon bronzérmes Bácskai elképesztően nehéz futamba került, többek között két phjongcshangi bajnokkal kellett megküzdenie az 500 méteren aranyérmes olasz Arianna Fontana és a nagy pályán 1000 méteren első holland Jorien ter Mors személyében, "ráadásként" megkapta ellenfélül Sim Szuk Hit, a dél-koreaiak olimpiai és ötszörös világbajnokát.

A 18 éves magyar versenyző az első kanyarra még negyedikként fordult rá, de aztán hamar élre állt, mert az első néhány körben nem volt iram. Később a második, majd a harmadik helyre esett vissza, amikor Fontana nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt. Bácskai az egyik egyenesben összeakadt a japán Kikucsi Szumirével, kézzel is próbálta védeni a pozícióját - sikertelenül. A dél-koreai Sim közben a mezőny végén kicsúszott, így elszállt az esélye a továbbjutásra. A budapesti korcsolyázó egyszer kezdett komoly előzési kísérletbe, hogy visszaszerezze japán riválisától a még éppen továbbjutást érő harmadik pozíciót, de ez nem sikerült neki, onnantól pedig már nem volt ereje újabb akciót indítani. Az utolsó körben pedig a kazah Kim Iong is elment mellette. Ennek ugyanakkor nem volt jelentősége, mert a bírók utólag kizárták.

"Nagyon elfáradtam a végére, de kiadtam magamból mindent. Belül nem éreztem szabálytalannak magamat, de visszanéztem, és jogos döntést hoztak" - értékelt Bácskai.

Jászapáti Petra egyáltalán nem volt megilletődve attól, hogy a legjobb dél-koreai és orosz gyorskorcsolyázó mellett egy kínai riválist is kapott. Eleinte a 4-5. helyen korcsolyázott, majd egy ritmusváltással egészen a második pozícióig jött fel. Egy körrel később pedig a kínai Li Csin-jü elé került, ekkor már csak hét kör volt hátra. Hosszú körökön át húzta a tempót, fárasztotta ellenfeleit, s végül csak a hazai közönség buzdítását élvező, hatszoros világbajnok Csoj Min Dzsong tudta őt megelőzni, a négyszeres Európa-bajnok Szofija Proszvirnova pedig kiesett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.