Olimpia

MOB - Egyhangúlag elfogadták a riói beszámolót

A Magyar Olimpiai Bizottság keddi tisztújító közgyűlésén a tagok egyhangúlag elfogadták a különböző jelentéseket, így a riói nyári olimpiai szereplésről készült beszámolót is.

2017.05.02 12:58MTI
hirdetés

A közgyűlés a menetrend szerint először a MOB-tagságában történt változásokról döntött. A tagok közé egyhangú támogatás mellett bekerült többek között számos sportági szakszövetség elnöke, így Bienerth Gusztáv (úszás), Schmidt Gábor (kajak-kenu), Erdei Zsolt (ökölvívás), valamint Bartha Csaba MOB-főtitkár, Szabó Bence, Deutsch Tamás, Simicskó István, Hüttner Csaba, Wladár Csaba és Imre Géza.

Az olimpiai értékelést Fábián László sportigazgató néhány mondattal egészítette ki.

"Ha a szerepléssel nem is lehetünk maradéktalanul elégedettek, de jól sikerült olimpiát zártunk Rióban" - jelentette ki a sportigazgató, aki hozzátette: a tavalyi nyári játékokon az elsődleges cél a kvalifikációt tekintve legalább a londoni létszám elérése volt, amelyet véleménye szerint a 160 fővel maximálisan sikerült elérni. Fábián László szerint elvárás volt a 22-23 sportágban való részvétel, s úgy érzi, a 21 kvalifikált sportággal ezt "szépen teljesítettük". Kitért arra is, hogy a csapatsportágakban volt némi hiány, ugyanakkor olyan sportágakban - például tollaslabdában - is szerepelt versenyző az olimpián, amelyben Magyarország nem tartozik a meghatározó nemzetek közé.

A MOB-tagoknak kiküldött írásos beszámolóban az szerepel: a magyar csapat Rióban várakozáson felül teljesített, amelyre Borkai Zsolt elnök szerint minden magyar ember büszke lehet.

A beszámoló kitér arra, hogy Magyarország az éremtáblázaton 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzéremmel a 12., a pontversenyben 110 ponttal a 16. helyen végzett, miközben az elvárás mindkét esetben az első húszba kerülés volt.

Az anyag szerint soha nem fordult még elő, hogy - Hosszú Katinka és Kozák Danuta révén - két magyar is az olimpia legeredményesebb tíz sportolója közé került. Magyarország a lakossághoz viszonyított aranyak és az érmek számár tekintve az első, a GDP-hez viszonyítva pedig Kenya mögött a második helyen végzett.

A magyar csapat szereplése ugyanakkor ellentmondásos is volt - olvasható még az írásos beszámolóban, - hiszen a riói szereplés 19 ponttal elmaradt a londonitól, s ezúttal nyolc sportág helyett csak négy - úszás, vívás, atlétika, kajak-kenu - tudott érmet szerezni. Az egyéni sportágban a tervezett 117-hez képest 134 fő kvalifikált, csapatban viszont csak a két vízilabda-válogatott tudott kijutni az olimpiára, kézilabdában a TAO-támogatás ellenére sem sikerült ez. A három legeredményesebb sportág - úszás, vívás, kajak-kenu - most is messze kiemelkedett a sportágak közül. A 15 éremből 14, 110 pontból 93 nekik köszönhető, ez utóbbi a nemzetek pontversenyében a 20. helyhez lett volna elegendő.

A beszámoló szerint sajnálatos, hogy a 2013 őszén elindult Kiemelt Sportágfejlesztési Program 16 kedvezményezettje közül az asztalitenisz, az evezés, a kerékpár, az ökölvívás, az öttusa és a torna sem tudott pontot szerezni. Az ellentmondásos eredmények a tervezés, a felkészítés és a finanszírozás terén is korrekciókat igényelnek. Az értékelés leszögezi, hogy indokolt lenne a sportági kör felülvizsgálata.

Az eredményesség sportágak között és azokon belül is rendkívül vegyes és ellentmondásos képet, és nem ritkán alacsony értéket mutat. A KSF által biztosított plusz források legtöbbször a mennyiségi mutatók javítását szolgálták. A korábbi, változatlanul hagyott feladatellátásokra jutott nagyobb összegű támogatás, ritkán jelentek meg olyan elemek, amelyek tartalmi megújítást tartalmaztak. Akár a létszámokra, akár pedig az eredményekre vetített fajlagos költségek nagy szórást mutatnak, ezek alapján indokolt a KSF támogatási rendszerének korrekciója. A támogatott feladatok között gyakrabban kell megjeleníteni azokat az elemeket, amelyek a szakmai innovációt szolgálják - olvasható a riói beszámolóban.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az elnökség 2016. évi szakmai beszámolóját, a könyvvizsgálói jelentést, a 2016. évi pénzügyi beszámolót, a 2017. évi költségvetés tervezetét,valamint egy tartózkodás mellett a felügyelő bizottság jelentését.

A tagság ugyancsak egyhangúlag jóváhagyta a júliusi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon történő részvételről és a küldöttség összetételéről szóló előterjesztést, továbbá döntött a 2018-as pjongcsangi téli olimpiai játékokon történő részvételről.

Ezután kerül sor a tisztújításra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.