Rio 2016

Bevallotta a bíró, hogy valóban elcsalta a magyar birkózó meccsét Rióban

Most már biztos, hogy a háttérből nyomást gyakoroltak rá, hogy ne Lőrincz Viktort hozza ki nyertesen.

2016.09.03 08:56ma.hu
MTI Fotó: Kovács Tamás

Lőrincz Viktor meccsén a szlovén Staniszlav Sernek volt a szőnyegelnök, ő most a magyar aranysípos birkózóbírónak, Péteri Lászlónak árulta el, mi történt pontosan a mérkőzésen. Ez pedig beigazolja, ami már az első perctől szinte nyilvánvaló volt: Lőrincz nem a saját hibájából kapott ki.

"Sernek mesélte, folyamatos pressziót gyakoroltak rá, hogy Lőrincz ellen ítéljen. Erre nem volt hajlandó, mire fel a háttérből utasították, hogy mi a kötelező teendője, így végül mégis asszisztált Lőrincz vereségéhez" - nyilatkozta a Borsnak Péteri.

A magyar versenyző 3-2-re vezetett, amikor fél perccel a vége előtt megintették, így ellenfele ponthoz jutott. Ez a vélemények többsége szerint teljesen indokolatlan volt, végül mégis emiatt kapott ki Lőrincz Viktor, és maradt le a bronzéremről.

"Nem hiszem el, hogy ez történt, egyszerűen nem tudom" - mondta akkor zokogva a vegyes zónában. "Hihetetlen, hogy egy olimpián ezt csinálják. Hogy lehet, hogy azt intik a végén, aki akciót csinált, érthetetlen. Elvették az érmet tőlem, nem hiszem el".

Az eset hatására az olimpián szintén bíráskodó amerikai Zachany Errett, valamint a francia Regina Le Greit is bejelentette, hogy nem hajlandó több meccset vezetni, mivel előre megszabták nekik, kit hozzanak ki győztesként.

Bár Lőrincz az elcsalt győzelmet már nem kaphatja vissza, a jövőre nézve azért biztató fejlemény, hogy Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség szerb elnöke eltiltotta a riói olimpián közreműködő bírók 80 százalékát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.