Olimpia

Rio 2016 - Maximális létszámú magyar öttusacsapat indulhat

Földházi Zsófia és Marosi Ádám biztosan riói kvótához jut az öttusázók olimpiai ranglistájáról, így meglesz az előzetesen tervezett maximális kvalifikáció, mivel Kovás Sarolta és Kasza Róbert már tavaly nevezhetővé vált a nyári játékokra.

2016.05.30 11:20MTI

A 36-36 fős ötkarikás mezőnyt a szerdától érvényes ranglistáról töltik majd fel. Ezen - amint az a nemzetközi szövetség honlapján olvasható - Földházi a harmadik helyen áll, de előtte két közvetlen kvótás szerepel, míg Marosi az ötödik úgy, hogy az előtte lévők közül ketten már kvótát szereztek. A kvalifikációs kiírás szerint a ranglistáról legalább hat-hat versenyzőnek kell az olimpiai mezőnybe kerülnie, de mivel egyes kvótahelyeket menet közben nem használtak fel, ennél mindkét nemnél várhatóan többen válnak innen indíthatóvá.

A magyar szövetség (MÖSZ) várakozása szerint Alekszejev Tamara és Demeter Bence is rendelkezni fog majd jogosultsággal, de őket a ranglistán már harmadikként veszik majd figyelembe. Egy országból nemenként két öttusázó nevezhető az olimpiára. A MÖSZ - Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint - azután, hogy megkapja a hivatalos listákat napokon belül állást foglal, majd megteszi a javaslatát a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Kasza Róbert tavaly azzal jutott kvótához, hogy az augusztusi, bath-i Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett. Ugyanott Kovács Sarolta csak 25. lett, de az élcsoportban kedvezően alakultak az eredmények, így a berlini világbajnokságon előzőleg - július elején - elért hatodik helye visszamenőleg még éppen kvótát ért a számára. Ha ez nem lett volna, a vasárnap véget ért moszkvai vb-n is közvetlen kvótához jut, mivel aranyérmes lett, márpedig az első három hellyel egyenes ági kvalifikáció járt.

Marosi ezúttal lemaradt ugyan a vb-döntőről, de előtte sorozatban szállította a kiemelkedő eredményeket, a világkupában Kairóban második, Rio de Janeiróban harmadik, majd Kecskeméten megint második volt, a sorozat döntőjében, Sarasotában pedig hatodik lett. Hasonlóan jól szerepelt Földházi is, aki Kairóban és Rio de Janeiróban negyedik, Kecskeméten, illetve az egyesült államokbeli döntőn pedig második lett, míg a vb-n nyolcadikként végzett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.