Az esélyegyenlőség jegyében

Paralimpia 2016 - Élőben közvetít a közmédia

Az esélyegyenlőség jegyében az M4 Sporton és az ősszel induló M5 csatornán ugyanolyan műsorszerkezettel számolnak be a paralimpiáról, mint az augusztusi olimpiáról.

2016.05.10 06:30MTI
MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar közmédia a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb adásidővel és élőben közvetíti a szeptemberi, XV. paralimpiát Rio de Janeiróból.

Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója a Magyar Paralimpiai Bizottsággal (MPB) közösen tartott hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az esélyegyenlőség jegyében az M4 Sporton és az ősszel induló M5 csatornán ugyanolyan műsorszerkezettel számolnak be a paralimpiáról, mint az augusztusi olimpiáról.

A magyar paralimpikonok szerepléséről élőben, napi több órában tudósítanak majd, erre korábban soha nem volt példa - mondta az MTI-nek.

"A labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia mellett a paralimpiát is az elérhető legnagyobb adásidővel kívánjuk közvetíteni a nézőinknek" - jelentette be Vaszily Miklós, hangsúlyozva, hogy a paralimpikonok megérdemlik a kiemelt figyelmet, teljesítményük mérce minden magyarnak és a megújuló közmédia ezért örömmel állítja a teljesítményüket a figyelem középpontjába.

Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa úgy fogalmazott: az igazán versenyképes társadalom az összetartó társadalom.

"Nagyon jó példáink vannak arra, hogy a sport mint nyelvhez és kultúrához nem kötött, könnyen használható kommunikációs forma sokat tud tenni az egyes társadalmi csoportok beilleszkedéséért, a társadalom kohéziós szintjének növeléséért" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy már a londoni paralimpiánál is támogatta a brüsszeli bizottság, hogy a média nagyobb mértékben számoljon be az eseményekről.

Mint mondta: Nagy-Britanniában akkor a Channel 4 közvetített, és a játékok után készített felmérése rávilágított arra, hogy egy ilyen médiaközvetítés mennyire tudja formálni a társadalomtudatot. Az adatok azt bizonyítják, hogy az emberek sokkal elfogadóbbak lettek a fogyatékossággal élők iránt - tette hozzá.

"Éppen azért úgy gondolom, hogy európai szinten is példamutató a magyar televíziónak az a kezdeményezése, hogy a riói paralimpiai játékokat élőben közvetíti, hiszen ez nem csupán egy sporttörténeti esemény, hanem a társadalmunk jobbá tételében is egy hatalmas lépés előre" - jelentette ki.

Szabó László, az MPB elnöke a televíziós közvetítést illetően hangsúlyozta: nagyon beszédes, hogy amíg a londoni paralimpia előtt 300 nappal még csak a házigazda Nagy-Britanniában értékesítették a közvetítési jogokat, addig Rióra tavaly ősszel néhány ország kivételével már a világ minden pontján eladták azokat.

Hozzátette: jelenleg 24 indulási joga van a magyar csapatnak - úszásban tíz, asztaliteniszben hat, erőemelésben, cselgáncsban és sportlövészetben kettő-kettő, kajak-kenuban és kerékpársportban pedig egy-egy -, de remélik, hogy elérik, vagy túl is szárnyalják majd a 2012-es 33 kvótát. A kvalifikációs időszak a nyáron zárul.

MTI/Koszticsák Szilárd

Szabó László a sajtótájékoztatón bemutatta a magyar paralimpiai csapat logóját, amelyben visszaköszön a nemzetközi parasport mozgalom visszatérő jelképe, a háromnyelvű láng, amely egy E betűt ölel körbe, ez az esélyt és az egyenlőséget szimbolizálja.

Deutsch Tamás, az MPB alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fogyatékos sport tagozatának elnöke örömét fejezte ki, és úgy vélekedett: a paralimpiai közvetítésről szóló döntéssel a közmédia rendkívül nagy szolgálatot tesz. Hozzátette: ez Budapest 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázatát is segíti, és hozzájárulhat annak sikeréhez, mert a magyar főváros - a legutóbbi hetek értékelése szerint - nem esélytelenül kandidál a nyolc év múlva sorra kerülő játékokra.

Héder Barna, az M4 Sport igazgatója emlékeztetett, hogy 2012-ben, Londonban napi egyórás összefoglalóban számolt be a televízió a paralimpiáról, ezzel szemben most napi több órában és élőben közvetítenek majd. Két stábjuk mindenhol ott lesz, ahol a magyarok szerepelnek és a versenyek hátterét is megpróbálják bemutatni, személyes élményt nyújtva a nézőknek.

A sajtótájékoztatón Váczi Anita kerekesszékes kajakozó beszámolt arról, hogy a kvóta tavalyi megszerzése óta támogatókra lelt, ennek köszönhetően sikerült új sporteszközöket beszereznie, s így sokat javult a teljesítménye.

Hozzátette: az a célja, hogy Rióban eljusson a dobogóig.

A riói paralimpiát szeptember 7. és 18. között rendezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.