Cselgáncs-Eb

Fridrich Annamária: nagy élmény lesz Rióban bíráskodni

Fridrich Annamária személyében 16 év után lesz magyar bíró az olimpián.

2016.04.25 02:30MTI

A versenyzőkéhez hasonló izgalommal készül a riói játékokra a kazanyi cselgáncs Európa-bajnokságon is közreműködő Fridrich Annamária, akinek a személyében 16 év után lesz magyar bíró az olimpián.

"A tavaly augusztusi, kazahsztáni világbajnokság után hirdette meg a nemzetközi szövetség az utolsó kvalifikációs szakaszt a világ legjobb 18 bírója között, akik közül 14-en utazhatnak Rióba. Idén áprilisig tartott a pontverseny, mivel bennünket ugyanúgy pontoznak, mint a dzsúdósokat, minden versenyen minden mérkőzésünket értékelik. Őrületes utazgatás volt, augusztus óta több mint 20 versenyen voltam külföldön" - mondta az MTI-nek a Tatnyefty Arénában.

Fridrich hozzátette: Európából hat, Ázsiából és Amerikából három-három, Afrikából és Ausztráliából pedig egy-egy mérkőzésvezető jutott ki az ötkarikás játékokra, azaz ő benne van a kontinens legjobb hat bírójában, ráadásul egyedüli női mérkőzésvezető lesz Rióban. "Ez részben amiatt van, hogy 25-ről 14-re csökkent az olimpiai létszámunk, korábban két női is szerepelhetett a játékokon. Nagyon várom már a brazíliai utat."

Ami a közeljövő terveit illeti, Fridrich Annamária elmegy még a bakui és a kazahsztáni kvalifikációs versenyre, aztán később a budapesti és a tyumenyi erőpróba már afféle ráhangolódás lesz az olimpiára.

"Úgy számolom, hogy két hét pihenő lesz csak, akkor végre többet foglalkozhatok a négy fiammal" - mosolygott a magyar döntnök, aki elmesélte: a cselgáncs náluk életforma, a gyermekei is dzsúdóznak a család budapesti klubjában, a Samurai JC-ben, két fia pedig korosztályos versenyzőként jár az edzésekre.

Fridrich Annamária szombaton is átvett egy elismerést Kazanyban, igaz, azt nem ő kapta:

"Az európai szövetség 2010 óta díjazza a legjobb férfi és női bírókat, tavaly én kaptam ezt a díjat, idén pedig ikertestvérem, Kati, aki egy ponttal előzött meg. De természetesen nála is nagyon jó helyen lesz, teljesen megérdemelte" - tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.