Siker!

Birkózó olimpiai selejtező - Lőrincz Tamás riói kvótás

A Londonban olimpiai ezüstérmes ceglédi versenyző a horvát Dominik Etlinger elleni 6-2-es elődöntős sikerrel szerezte meg az indulási jogot.

2016.04.15 14:13MTI

Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 66 kilogrammos súlycsoportjában a szerbiai Nagybecskereken zajló európai birkózó kvalifikációs viadalon, miután az elődöntőben nem mindennapi körülmények között legyőzte horvát riválisát.

A két birkózó eddigi eredményeit és tudását tekintve sima meccsre lehetett számítani, az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok ceglédi versenyző azonban nagyon megszenvedett a tavalyi Európa Játékok bronzérmesével, és egy vitatott szituációt követően harcolta ki a riói kvalifikációt.

A mérkőzés elején egyikük sem kapkodott, majd fél perc után Lőrincz Tamás villant, ám hiába döntötte hátára Etlingert, a bírók lábfogás miatt elvették a derékra támadását. A kedvezőtlen döntés ellenére a folytatásban sokáig minden úgy alakult, ahogy a magyar szurkolótábor remélte: Lőrincz irányított, Etlingert pedig figyelmeztették, majd kevesebb mint másfél perc után intették.

A parterhelyzetben a magyar sportoló nagyszerűen fogott össze, majd egy energikus pörgetéssel 2-0-s előnybe került. Újabb pörgetéssel próbálkozott, a horvát viszont ebbe már belefogott, Lőrincz viszont újra mögé tudott menni. A bírók erre nem adtak pontot, ám a horvát reklamálást követő videózás után kettőt kapott Etlinger, egyet pedig ellenfele.

A szünetre így 3-2-es előnnyel ment le Lőrincz, aki a pihenő után is aktívabban birkózott, a horvát pedig újabb, már egypontos (4-2) intést kapott. A térdelés után nem változott az eredmény, mert Lőrincz hiába próbálkozott. Az ötödik perc végéig nem változott semmi, ekkor azonban a magyar kapta az intést, és neki kellett lemennie. Ez a döntés a meccs végkimenetelét eldöntő eseménysort indított el.

A szőnyegen sajátságos huzavona alakult ki, hol Etlinger nem tette rá riválisa hátára a kezét, hol Lőrincz ugrott el idő előtt a parterhelyzetből. A mérkőzésvezető nehezen tudott úrrá lenni a helyzeten, többször határozottan figyelmeztette mindkét felet, aztán a sokadik "fegyelmezetlenség" után megintette a magyart, Etlingernek pedig két pontot adott. Az egyik oldalbíró először nem értett egyet vele, mutatta, hogy a horvát nem tette rá Lőrinczre a kezét, ám végül ő is megadta a pontokat a horvátnak.

Sike András szövetségi kapitány azonnal challenge-et kért, ami hosszú videózást eredményezett, és végül a magyar fél számára kedvező ítéletet született: a zsűri Etlingert látta szabálytalannak, így Lőrinczé lett a két pont. A 4-4-gyel a horvát állt volna jobban, de a végül kialakult 6-2-es eredménnyel eldőlt a meccs: Lőrincz az utolsó percben gond nélkül tartotta az állást, és megszerezte az olimpiai kvótát.

"Nagyon boldog vagyok, örülök ennek a sikernek, még úgy is, hogy az elődöntőben nem birkóztam jól, kapkodtam, tulajdonképpen én adtam pontokat a riválisomnak" - mondta az MTI-nek a 29 éves birkózó.

"Ami itt a végén volt, az hihetetlen. Tízéves felnőtt pályafutásom alatt nem is nagyon emlékszem olyanra, hogy kétes szituációban nekem ítéltek volna, ez már talán járt nekem. Én is elugrottam, ő meg nem tette rám a kezét, ráadásul a térdével lökdösött is, szóval ide is, oda is lehetett ítélni" - tette hozzá.

Lőrincz - aki a már tulajdonképpen tét nélküli esti döntőben is szeretne birkózni - kiemelte: hatalmas öröm, hogy a testvérével, Viktorral együtt lehetnek ott a játékokon, gyerekkorukban erről álmodtak, mostantól pedig már arról álmodozhatnak, hogy egyszerre szereznek érmet.

"Húsz évet öregedtem. Őszintén szólva nem igazán bíztam abban, hogy nekünk ítélnek. Nagyon örülök, hogy Tamásnak már most sikerült megszereznie a kvalifikációt" - kommentálta az elődöntőt Sike András szakvezető.

Lőrincz Tamás a második magyar birkózókvótát szerezte meg öccse, Viktor (85 kg) után. Ő a tavalyi Las Vegas-i világbajnokságon elért ötödik helyével szerezte meg az indulási jogot.

A nap másik négy magyarja, Dénes Mercédesz (53 kg), a szabadfogású Molnár József (57 kg) és Lukács Norbert (65 kg), illetve a kötöttfogású Knipli Csongor (59 kg) első meccsén kikapott.

A viadalon minden kategóriában két-két ötkarikás helyet osztanak ki, azaz a kvótához döntőbe kell jutni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.