Siker Svédországban

Asztalitenisz olimpiai selejtező - Pattantyús nagy csata után csoportelső

Pattantyús Ádám nagy küzdelemben legyőzte a kínai származású, horvát Tan Ruiwut az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornáján, a svédországi Halmstadban, s ezzel megnyerte csoportját.

2016.04.13 15:36MTI

A világranglistán 81. magyar játékos riválisához hasonlóan megnyerte első két mérkőzését kedden, így kettejük szerdai összecsapásának tétje egyértelműen a négyes első helye volt.

Pattantyús kezdett jobban, 3-1-re elhúzott, az ITTF rangsorában 89., balkezes ellenfél azonban az ötödik szettben taktikát váltott, s ez bejött neki, ennek köszönhetően kiegyenlített. A több mint egyórás csata döntő szettjében aztán a fejkendős magyarnak két jó labdamenet után visszajött az önbizalma, s végül sikerült "behúznia" a hetedik játszmát.

"Az ötödik szettben passzívabban kezdett játszani a horvát, s ez kibillentette az addigi játékomat. A döntő játszmában azonban szerencsére megint az én játékom érvénysült." - értékelt az MTI érdeklődésére a 37 éves Pattantyús.

A csoportelsőségnek köszönhetően a folytatásban, a főtábla első körében egy csoportmásodikkal csap majd össze a magyar játékos.

"Ezen a szinten már nincs könnyű meccs, nagyon kicsik a különbségek. Ezzel együtt remélem, hogy hosszú nap lesz a holnapi" - tette hozzá.

Közben a szomszédos asztalon Pergel Szandra (114.) - aki 50 perccel később kezdett Pattantyúsnál, mégis vele egy időben végzett - nem tudott mit kezdeni a rendkívül kellemetlen stílusú, luxemburgi Ni Xialiannal (70.), akitől nagyon gyorsan kikapott 4-0-ra. A balkezes, tollszárfogásos technikával és szemcsés ütőborítással játszó ellenfélről úgy jöttek vissza a labdák, mint egy falról, Pergel tehetetlen volt. A magyar játékos így a második lett a háromfős csoportjában, s csütörtökön egy csoportelsővel kezd majd.

Szerdán a csoportok utolsó fordulóit rendezik a Halmstad Arenában, a csütörtökön kezdődő főtáblás küzdelmekben a csoportok első három-három helyezettje folytathatja szereplését. Már biztos, hogy mind az öt magyar induló továbbjut. A 16 kiemelt - köztük a tizedikként rangsorolt Póta Georgina - a legjobb 64 között kezd.

A svédországi tornán mindkét nemnél tíz-tíz - országonként legfeljebb kettő - egyéni olimpiai indulási jog talál gazdára.

Csütörtökön - sorsolás után - nyolc darab nyolcas táblán kieséses rendszerben folytatódik a játék, a táblák győztesei a nap végére, azaz három megnyert meccsel kvótát szereznek. A többiek - 56 játékos - pénteken ismét nekirugaszkodnak két 32-es táblán (az előző napi nyolc döntő vesztese kiemeltként itt csak a második körben kezd), és kieséses rendszerben szombat délutánra eljutnak a döntőkig, amelyek győztesei ugyancsak készülhetnek az ötkarikás játékokra.

Eredmények:
férfiak, 3. forduló:
16-os csoport:
Pattantyús Ádám-Tan Ruiwu (horvát) 4-3 (9, -12, 11, 9, -8, -6, 7)
Tobias Rasmussen (dán)-Sztanyiszlav Golovanov (bolgár) 4-3 (5, 9-, -8, -6, 7, 12, 5)
A végeredmény: 1. Pattantyús 6 pont, 2. Tan Ruiwu 5, 3. Rasmussen 4, 4. Golovanov 3
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

nők, 3. forduló:
8-as csoport:
Ni Xialian (luxemburgi)-Pergel Szandra 4-0 (6, 8, 6, 8)
A végeredmény: 1. Ni, 2. Pergel, 3. Darija Trigolosz (fehérorosz)
Ebben a csoportban egy visszalépés miatt csak hárman maradtak, s mindenki továbbjutott.

korábban:
férfiak, 3. forduló:
3-as csoport:
Kou Lei (ukrán)-Kosiba Dániel 4-0 (10, 7, 10, 5)
Oláh Benedek (finn)-Linor Citaku (koszovói) 4-0 (5, 4, 7, 3)
A végeredmény: 1. Oláh 5 pont (10-4), 2. Kou Lej 5 (8-4), 3. Kosiba 5 (8-6), 4. Citaku 3

9-es csoport:
Lakatos Tamás-Petjo Krasztev (bolgár) 4-1 (7, 10, -10, 9, 7)
He Zhiwen (spanyol)-Dmitrij Prokovcov (cseh) 4-0 (2, 5, 7, 9)
A végeredmény: 1. He Zhiwen 5 pont (11-6), 2. Lakatos 5 (10-8), 3. Prokovcov 5 (8-6), 4. Krasztev 3

Később:
Lovas Petra-Katarzyna Grzybowska (lengyel) 15.10

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.