Rio 2016

Márton Anita: az olimpián az országos csúcs a cél

A márciusi fedettpályás világbajnokságon, majd a riói olimpián is az országos csúcs megjavítása Márton Anita célja. A magyar súlylökő eddigi rekordjait is nagy világversenyeken érte el.

2016.03.01 02:30MTI

A Békéscsabai AC atlétájának olimpiai indulása nem volt kérdéses, a kvótát jelentő kvalifikációs szintet már az első adandó alkalommal elérte tavaly. Így nyugodtan vághatott neki az idei felkészülésnek, két sikeres évvel a háta mögött: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), tavaly pedig első lett a prágai fedettpályás Európa-bajnokságon (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m - ocs).

"Az elmúlt két év eredményei miatt nem változtattunk a felkészülésemen, de a célok mások lettek. A 2014-es és 2015-ös sikerek persze sokat segítenek, plusz motivációt jelentenek, ám az elvárások is nőttek, akár magammal szemben, akár a szövetség részéről" - nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita.

A 27 éves súlylökő idei első nagy megmérettetése a március 17-20-én sorra kerülő portlandi fedett vb lesz.

"A cél, hogy megjavítsam az országos csúcsomat, az már a mezőny függvénye, hogy ez milyen helyezést jelent majd. Most még nem tudni, ki indul, ki nem a vb-n" - mondta, jelezve, hogy az elmúlt években kitapasztalták edzőjével, Eperjesi Lászlóval, milyen edzésmunka szükséges a jó formaidőzítéshez. Márton Anitának itthon nincs ellenfele, ezért többet kell külföldön versenyeznie a fejlődéshez.

"Remélem, idén is indulhatok a Gyémánt Liga-versenyeken, ahogy tavaly. Ehhez fontos, hogy már a szezon elején jó eredményeket érjek el, mert ez alapján kap meghívást 8-10 atléta. Aztán versenyről versenyre történik a meghívás, ezért szinten kell maradni, 18 méter körüli dobásokkal nem biztos a részvétel" - fogalmazott.

Hozzátette: gyakorlatilag a Gyémánt Liga-viadalok sorába illeszkedik a júliusi amszterdami Európa-bajnokság is, ebben az időszakban kell stabilizálni a 19 méter fölötti eredményeket.

"Az Eb egy lépcsőfok lesz az olimpia előtt, mivel nagyon közel van egymáshoz a két esemény, így nem megoldható, hogy mindkettőn csúcsformában legyek. A csúcsot Rióra kell időzíteni" - jelentette ki Márton Anita, aki szerint a 20 méter sem elképzelhetetlen.

"A húsz méter nagy ugrás lenne, de nem lehetetlen. Fizikailag jobb állapotban vagyok, mint tavaly, s ha stabilan 19 méter fölött dobok, abból kijöhet a 19,50 vagy a 20 méter, ami a hat közé kerülést jelentheti az olimpián" - mondta Márton Anita.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.