Olimpia

Rio 2016 - Négy magyar atléta már biztos résztvevő

Négy atléta részvétele már biztos a jövő évi riói olimpián: Papp Krisztina női maratonban, Madarász Viktória és Hellebrandt Máté 20 km-es, Srp Miklós pedig 50 km-es gyaloglásban állhat rajthoz.

2015.04.15 23:30MTI

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint a szerdán nyilvánosságra hozott szintidők alapján dőlt el, hogy ezek a sportolók már biztosan ott lehetnek az ötkarikás játékokon.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke elmondta, a követelményrendszer jelentősen szigorodott a korábbi olimpiákhoz képest, aminek negatív hatása lehet a magyar atléták riói létszámára. A MASZ elnöke a várakozásokkal kapcsolatban hozzátette, nincs konkrét célkitűzés a játékokra, az ugyanakkor valamennyi indulóval szemben elvárás, hogy saját tudásához mérten teljesítsen.

A magyar sportolók közül elsőként a sportlövő Tobai-Sike Renáta szerzett kvótát a szeptemberi granadai világbajnokságon a sportpisztolyosok versenyében elért harmadik helyével. Őt a vitorlázó Berecz Zsombor követte a szeptemberi santanderi vb-n Finndingiben, majd egy másik sportlövő, Sidi Péter biztosította helyét az olimpián, ő múlt pénteken a dél-koreai Csangvonban rendezett világkupán férfi légpuskában aratott sikerével szerezte meg a kvótát. Az úszók közül eddig 17-en teljesítették a kvalifikációs szintet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.