"Nagyszerű játékokat" ígérnek

Riói olimpia - a szervezők garanciákat adnak

A 2016-os Rio de Janeiró-i olimpia szervezői garanciákat adnak, hogy mindennel időben elkészülnek, és közleményük szerint "nagyszerű játékokat" rendeznek.

2014.04.10 10:30MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono

A brazilok azt követően kényszerültek megnyugtatni a közvéleményt, hogy szerdán több nemzetközi sportági szövetség, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság újabb és egyre élesedő kritikákat fogalmazott meg az előkészületekkel kapcsolatban, többen már egy "B terv" kidolgozását kérik. Van olyan sportcsarnok, amelynek munkálatai még el sem kezdődtek, pedig nyolc sportág versenyeinek is otthont adna, ráadásul hétfőn az Olimpiai Parknál a munkások lezárták az utakat, és jobb munkakörülményeket követeltek.

A riói szervezők közleményben jelezték: meghallgatták a kritikákat, kezelik a helyzetet, és napról napra lépnek előre. A NOB már szerdán jelezte, külön munkacsoportokat hoz létre azzal a feladattal, hogy kezeljék a problémákat. Ugyanakkor Mark Adams NOB-szóvivő hangsúlyozta, nincs B terv, de elvesztegetni való idő sem.

Hozzátette: nagyon szigorúan ellenőrzik majd a munkákat, azonban hisznek benne, hogy a szervezők időre megoldják a feladatokat. Kedden Francesco Ricci Bitti, a nyári olimpiai sportágak szövetségének (ASOIF) vezetője közölte, komoly aggodalmakra adnak okot a riói előkészületeknél tapasztalható csúszások, s ha továbbra is így haladnak a dolgok, fel kell készülni lehetséges új helyszínek kijelölésére.

A riói olimpia előkészületeivel kapcsolatos félelmeket erősítik az idei futball-világbajnokság stadionjainál tapasztalható csúszások. Több aréna még mindig nem készült el, így a június 12-i nyitómérkőzés helyszínén, a Sao Pauló-i létesítményben is dolgoznak még. A stadionban közel két hete halálos balestet szenvedett egy munkás, emiatt hétfőig álltak a munkálatok azon a részen, ahol a tragédia történt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.