Divattörténet a kereskedelmi múzeumban

Férfifűzőtől a szemétsöprő uszályig

Művészi szépségű divatképek, korabeli ruhák, kiegészítők, cipők és parfümök is színesítik a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban 2011. február 28-ig látható, a 19. század nagy részét felölelő, Fardagály és rokolya címet viselő divattörténeti kiállítás anyagát.

_{2010.10.29 08:00mult-kor.hu}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

A Felemelő század kulturális programsorozat keretében szervezett, a polgárosodás időszakán átívelő divattörténeti kiállítás gondolata először két éve merült fel a szervezőkben, de az intézmény vezetői rádöbbentek, hogy a divatképek ruhák nélkül vajmi keveset érnének – mondta el a MKVM kurátora, Rédey Judit.

Az intézmény ezért felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeummal, ahonnan a tárgyak nagy része származik. A kurátor néhány divattörténeti érdekességre hívta fel a figyelmet: a negyvenes években például a férfiak is használtak fűzőt, sőt, egyesek már a másfél éves kislányoknak is ajánlották a használatát.

Az orvosok körében ez természetesen hatalmas felzúdulást keltett, s sok eset tragikus végkimenetelű volt.

Az első magyar nyelvű irodalmi divatlap 1833-ban látott napvilágot, amelynek mellékletei az első, a női olvasók megnyerését célzó divatképek voltak.

Az első igazi divatlapra azonban egészen 1860-ig kellett várni: az eredetileg Pesti Hölgydivatlap címen megjelent kiadvány 1873 után Budapesti Bazár néven futott be hosszú karriert.

Az 1840-es években volt érezhető a barokk, illetve a rokon utánérzés, s akkoriban egyre jobban elterjedtek a fűzők, illetve a földig érő, egyre szélesedő szoknyák, amelyek kupolaformáját 8-10 kikeményített alsószoknya biztosította.

A fordulatot 1844, a Kossuth Lajos igazgatásával (és Batthányi Kázmér elnökletével) megalakult Országos Védegylet zászlóbontása hozta el, amely kinyilvánította, hogy hat éven keresztül a magyar ipar támogatására csak magyar mesteremberekkel dolgoztatnak és nem vásárolnak olyan iparcikket, amelyből hazai gyártmányút is lehet kapni.

A kiállításon megtekinthető a Védegylet 1845-ös báljáról készített rajz, amelyen csak magyar szabómesterek által, magyar kelmékből készített, magyar ruhákban pompázó nők és férfiak láthatók – a magyaros díszruha ezzel újra divatba jött – szögezte le Rédey Judit.

A magyaros ruha viselésének elterjedése később a Bach-korszak abszolutizmusának ellenállásába ütközött.

Az ötvenes években újra divatba jött az alsószoknyát felváltó krinolin (kámvás rokolya), amelyet az anekdota szerint III. Napóleon felesége, a várandósságát ekképpen palástolni igyekvő Eugénia honosította meg.

A krinolin formája előbb harang, később tölcsér alakot öltött. Az önkényuralom enyhülésével, a hatvanas évektől kezdtek újból zsinóros ruhadarabokat viselni, amelyet a Magyarországon élő külföldiek is átvettek.

A hatvanas-hetvenes évek fordulója a turnűr és a szűk szoknya ideje: ekkor hódít a neorokokó, amelyet a frizuradivat is követett, a feltornyozott, nagy kontyok kezdtek elterjedni.

Érdekesség, hogy az agyondíszített ruhákkal ellentétben az ékszerek puritánok maradnak – figyelmeztetett a kurátor. 1879-1881 között eltűnik a turnűr, amely később „párizsi fenék” néven terjed el, valamint újra divatba jön az uszály – utóbbi viseletet azonban sokan nem szerették, s le akarták beszélni róla a hölgyeket, mivel minden szemetet összesöpört.

A kilencvenes években indulnak hódító útjára a kosztümök, amelyekben nagy szerepe volt a sportnak: az ennek egyik első megjelenési formája, az egyre népszerűbbé váló természetjárás a gyengébbik nem körében is hódított.

Itt már nem lehetett nagy, rakott szoknyákban közlekedni, ezért a nők is egyre inkább áttértek a lengébb viseletekre.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter