A nők lealacsonyításáról van szó?

Hasznos nekünk a pornó?

A pornográfia ellen sok érvet lehet felhozni, a nők lealacsonyításától kezdve az erkölcstelenségen át addig a meggyőződésig, hogy ez felelős a szexuális bűncselekmények számának emelkedéséért.

2010.09.20 11:00medipress.hu

Azonban az évek során számos vizsgálatot végeztek a témában és úgy tűnik, van kapcsolat a pornográfia és a szexuális bűncselekmények között, de nem az a a kapcsolat, amit elvárnánk, ugyanis a pornó csökkenti ezen bűncselekmények számát.

A Scientist folyóirat a következőket írta ezügyben:

"Az évek során számos tudós vizsgálta a pornográfia és a szexuális bűncselekmények, továbbá a nőkhöz fűződő kapcsolatok közötti összefüggést. Minden vizsgált régióban kiderült, hogy ahogyan egyre hozzáférhetőbbé vált a pornó, úgy csökkent, vagy legalábbis nem növekedett a szexuális bűncselekmények száma."

Bár ez még nagyon messze van a jóváhagyástól, legalább megmutatja, hogy a pornográfia nem játszik szerepet a szexuális bűncselekményekben.

Egyes ellenzők szerint a legtöbb börtönben lévő bűnöző látott pornót, azonban ez közel minden férfi és számos nő esetében is így van.

Logikus tehát, hogy a szexuális bűncselekményeket elkövetők néztek már valaha pornót. Más tanulmányok szerint a nemi erőszaktevővé váláshoz nem maga a pornónézés, hanem annak büntetése járul hozzá.

Az idézett cikkben az áll, hogy a pornó helyett az elnyomó vallásos nevelés sokkal fontosabb szerepet játszik az erőszakban.

"Közelebbről megnézve Michael Goldstein és Harold Kant azt találták, hogy az erőszaktevőket nagyobb valószínűséggel büntették meg fiatalkorukban pornónézésért, mint a más miatt börtönben ülőket, miközben utóbbiak több pornót láttak és korábban kezdték, mint az erőszaktevők."

"A szexuális bűncselekményekkel az elnyomó vallásos nevelés sokkal szorosabb összefüggést mutat. Richard Green is arról számolt be, hogy mind az erőszaktevők, mind a gyermekmolesztálók kevesebb pornót néznek, mint a kontrollcsoportot alkotó normális férfiak."

A kijelentés hatására sokaknak szalad fel csodálkozva a szemöldöke és talán némi vitát is kivált majd. Különösen olyan vizsgálatok eredményei mellé helyezve, amelyek azt mutatják, hogy a pornó nem vezet nőgyűlölethez.

Emellett bár fennáll az a mítosz, hogy a pornót használók durvábbak partnernőikkel, nincs rá bizonyíték, hogy ennek valóban a pornográfia az oka.

Valószínűleg más tényezők , mint például az alkoholizmus vagy az erőszakos hajlam sokkal nagyobb befolyással bírnak.

Mindenesetre bár ezek a vizsgálatok nem bizonyítják, hogy a pornó effektíve jót tesz a társadalomnak, arra viszont rávilágítanak, hogy nem aktívan rossz számunkra.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.