Orvosi műhiba okozott majdnem tragédiát

Életveszélyben voltak ikrei - Riadóhálózatot támogat Dennis Quaid

A híres színész, Dennis Quaid - akinek ikrei orvosi műhiba következtében életveszélyes állapotba kerültek 2007-ben - Las Vegasban, az ASHP (Amerikai Kórházi Gyógyszerészek Szövetsége) évközi klinikai találkozóján bejelentette, hogy támogatja a szervezet új, "Súlyos Gyógyszerészeti Hibák Nemzeti Riadóhálózatát és Gyógyszerész Technikus Kezdeményezését".

2009.12.21 13:30medipress.hu

“Azért vagyok itt, hogy teljes mellszélességgel támogassam az olyan programokat, mint az ASHP kezdeményezése, továbbá a gyógyszerészek és az egészségügyi technikusok folyamatos továbbképzését, melyekkel megelőzhetők a katasztrófák.” – mondta Dennis Quaid.

A Nemzeti Vészjelző Hálózatot akkor értesítik, ha súlyos károkat okozó hiba merül fel, vagy ennek veszélye fennáll.

Már boldogan: a Quaid házaspár Zoe-val és Thomas-szal - Fotó: Today

A vészjelzés tartalmazza majd a hiba leírását, továbbá a javaslatokat arra vonatkozóan, miként lehet annak megismétlődését a jövőben elkerülni.

A jelzőhálózatot a az ASHP Biztonsági Gyűlését követően alkották meg 2008-ban. A Gyógyszerész Technikus Kezdeményezés együttműködést takar az ASHP és egyéni állami tagok között.

Olyan törvények megalkotására tesznek javaslatot, melyekhez szükséges az ASHP által akreditált gyógyszerésztechnikusi képzés és a Gyógyszerész Technikus Minősítő Testület igazolása.

Quaid megjegyezte, hogy gyermekei esete segített abban, hogy az emberek felfigyeljenek a komoly műhibák lehetőségére, a kórházi gyógyszeradagolás adminisztrációs rendszere pedig sokat javult.

A csomagok feliratozását is módosították, hogy megelőzzék a hasonló hibákat.

"Ezek a változások nem jöhettek volna létre a remek emberek nélkül, akik a kórházak gyógyszerellátását és az orvosi biztonsági programokat vezetik, megtalálják a károk csökkentésének módját és ennek érdekében cselekszenek." - mondta Quaid.

"Az önök munkájának köszönhetően számtalan ember menekült meg. Az önök vezetésével az egészségügy új korszakba lépett." -
tette hozzá a színész.

Milyen produkcióban remekel Dennis Quaid?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.