Magas kakaótartalom a lényeg

Szorongás ellen fekete csokoládé

A magas kakaótartalmú csokoládé mérhetően csökkenti a szorongást és ez főleg a nagyon szorongó emberekben érvényesül.

2010.06.04 17:02MTI

A legnagyobb csokoládégyár által támogatott vizsgálat eredményét a Journal of Proteome Research közölte. A tudomány állandóan fejlődik: új szakterületek nyílnak meg. Az utolsó évek specialitása a nutrimetabonomika, mely az egyén, egyedi, de a táplálkozástudomány minden ismeretével és vizsgálati módszerével tanulmányozott anyagcsere összefüggések, a genetika és az egész szervezet működését figyelembe vevő kapcsolatok tudománya.

Az új tudományág gyakorlása indította el a csokoládé hatásának tanulmányozását egészséges önkénteseken. A témaválasztás nem volt véletlen: a munkacsoport vezetője a Nestlé cég kutatóintézetének munkatársa. Sunil Kochbar és svájci, illetve német szakemberek 30 fiatal személyt vontak be a tanulmányba.

A vizsgálati alanyokat részletesen megvizsgálták, hogy anyagcsere vagy szívbetegségek szempontjából makkegészségesek-e. Ezután meghatározták mennyire szorongó a személyiségük. Arra is figyeltek, hogy ne vegyék figyelembe, ha valamelyik önkéntesnek csupán valami pillanatnyi gondja akadt, ami miatt feszültnek érezhette magát. A csoport 19 tagja volt nő és 11 férfi. A szorongást mérő pszichológiai módszer tanúsága szerint 13 tartozott az erősen szorongók csoportjába, 17 pedig a kevéssé szorongók közé.

A résztvevők ezután két hétig naponta, két részletben 40 gramm fekete, 74 százalék kakaót tartalmazó csokoládét fogyasztottak. A napi adag tehát kevesebb volt, mint egy átlagos, 100 gramm súlyú csoki tábla fele. A részletes laboratóriumi vizsgálatok, melyeket a vizsgálat elején, közepén és végén is elvégeztek, egyértelműen bizonyították, hogy az erősen szorongók anyagcseréje, a stresszhormonok szintje jól mérhetően különbözik a nyugodt személyiségű emberekétől. A mérések azt is világosan kimutatták, hogy a fekete csokoládé elmajszolása igen gyorsan csökkentette az erősen szorongók szervezetében lévő stresszhormonok mennyiségét.

A kevéssé szorongók esetében ez a változás nem érte el azt a szintet, amit a tudományos vizsgálatokban jelentősnek értékelnek. A vizsgálat két hete alatt az önkéntesek napi 220 többletkalóriát is elfogyasztottak. A kutatók mindenkit figyelmeztetnek, hogy hosszú távon a többletkalóriával nagyon kell vigyázni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.