Képviselője szerint a hatóságok nem keresték meg!

Nem hallgatták ki Lindsay Lohant az eltűnt ékszerek ügyében!

Lindsay Lohan szóvivője cáfolta, hogy a brit rendőrség kihallgatta volna a színésznőt a hónap elején egy divatfotózáson eltűnt 250 ezer font (83,5 millió forint) értékű ékszerek ügyében.

Lindsay fürdőruhás képei! Már csontsovány! képgaléria

2009.06.17 14:10MTI
Még nem hallgatták ki az ügyben Lindsay-t!

A botrányhős híresség képviselője szerint a hatóságok nem keresték meg Lindsay Lohant, de amennyiben szükséges, a színésznő kész együttműködni a nyomozásban.

Leslie Sloane-Zelnik azt is megjegyezte, hogy az Elle magazin fotózásán mintegy húszan tüsténkedtek. A londoni rendőrség kedden erősítette meg, hogy a Dior ékszerház által kölcsönzött nyaklánc és fülbevaló eltűnt a június eleji fotózáson.

A divatmagazin közleményben azt írta: nincs okuk azt feltételezni, hogy Lohan bármilyen módon részt vett volna a feltételezett lopásban. Egy szenzációhajhász bulvárlap szerint a 22 éves színésznőn ott csillogott a gyémánt nyaklánc és a fülbevalók az Elle magazin számára az észak-londoni Big Sky Studiókban e hónap elején készített néhány felvételen.

Az Elle két nappal a fotózás után lépett kapcsolatba a Scotland Yarddal, amikor észrevették, hogy az ékszerek eltűntek.

Az ügyben eddig senkit sem tartóztattak le - számolt be egy rendőrségi szóvivő, aki nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a színésznőt kihallgatták-e, vagy Lohan köthető-e bármilyen formában az ügyhöz.

Tudjon meg minél többet Lindsay Lohan leszbikus kalandjairól!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.