Családpolitika

Kisfilmsorozattal készül az Egyszülős Központ az egyedülálló szülők világnapjára

Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család él.

2021.02.21 22:42MTI

Négy kisfilmből álló sorozattal készül az egyedülálló szülők március 21-ei világnapjára az Egyszülős Központ - mondta a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán.

Nagy Anna hozzátette: a kisfilmek célja, hogy a gyermekeknek segítse feldolgozni az egyik szülő elvesztéséhez, így például a halálhoz vagy a váláshoz hasonló élethelyzeteket. A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával készített sorozat a szülőknek, szakembereknek és a pedagógusoknak is segít abban, hogy miként kezeljék ezeket a helyzeteket - tette hozzá.

Elmondta, Magyarországon körülbelül 300 ezer egyszülős család él, és az esetek nagy többségében az anya neveli egyedül a gyerekét vagy a gyerekeit, ugyanakkor mintegy 40 ezer, gyermekét egyedül nevelő apa is van. Az ország lakosságának 10 százaléka él egyszülős családban - mutatott rá.

A sokféle élethelyzetből kialakuló egyszülős családok számtalan nehézséggel küzdenek, szinte nincs az életnek olyan területe, amelyre ez ne lenne hatással - fűzte hozzá.

A három éve megnyílt Egyszülős Központ eddig 70-nél több szolgáltatással, 14 ezer családnak segített - mondta Nagy Anna.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.