Tragédia

L.L. Junior levelet kapott a gyermekét elgázoló autóvezetőtől

Levélben fejezte ki együttérzését a sofőr, aki elgázolta L. L. Junior fiát.

2019.09.04 11:24ma.hu

A rendőrségen kapta meg L. L. Junior a levelét annak a 76 éves férfinak, aki szombaton gázolta el Zuglóban az énekes hároméves fiát. A gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a mentők hiába küzdöttek érte, a helyszínen meghalt.

A levélben az autó vezetője az együttérzéséről és arról is ír, hogy apaként és nagypapaként valószínűleg soha nem dolgozza majd fel a halálos balesetet.

A felelősségét ugyanakkor nem ismeri el - mondta az Indexnek Mester Csaba, az énekes ügyvédje.

A kisfiú az édesanyjával egy olyan gyalogátkelőhelyen ment át, amely egy járdaszigettel és két lámpával van elválasztva, a teljes szakaszon viszont sokszor nem lehet egy zöld jelzés ideje alatt átjutni.

A 76 éves férfi és felesége a Füredi úton a Rákosi út irányába haladt, amikor a kisfiú az autójuk elé került. A zebra előtti kereszteződésénél egyébként pont pirost kapott, majd amikor újra zöldre váltott a lámpa látta, hogy előtte már egyetlen gyalogos sem ment át az úttesten.

A gyerek folyamatosan rohant és arccal a másik irányba, tehát nem az őt elgázoló autó felé nézett.

A BRFK egyelőre közúti baleset okozása miatt indított eljárást az autó vezetője ellen, de azt már a balesetet követő napon közölték, hogy a 76 éves férfinál nem merült fel az ittas vezetés gyanúja. A nyomozás szerint a két gyerekkel négy felnőtt volt, köztük a testvérek édesanyja, akit L. L. Junior ügyvédje szerint a rendőrök a baleset óta – valószínűleg rossz lelkiállapota miatt – még nem hallgattak ki.

Mindeközben a szülők a közösségi oldalakon és a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak. A hároméves gyerek és hatéves testvére ugyanis L. L. Junior előző kapcsolatából született, elhelyezésükről pedig eddig csupán egy aláírt egyezségük volt.

Ez alapján a gyerekek az anya gondozásában voltak, vagyis nála laktak, az énekesnek pedig láthatási joga volt és gyerektartást fizetett a fiúk után.

A baleset után az énekes viszont magához vette a nagyobbik fiút, aki azóta is nála van és egyelőre nem is tervezi, hogy visszaviszi az édesanyának. Ügyvédje, Mester Csaba szerint „a gyerek mindenek felett álló érdekének kell érvényesülnie. Az pedig most nem szolgálná a gyerek érdekét, ha édesanyjával lenne, aki érthető módon zaklatott lelki állapotban van”. Az énekes jogi úton szeretné elintézni, hogy hatéves fia hozzá kerüljön, ezért ideiglenes hatályú elhelyezést kér.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.