Tragédia

L.L. Junior: erősnek kell lennem, mert fel kell nevelnem Lacikámat - videó

Két órán át küzdöttek L.L. Junior kisfiának életéért, hiába

2019.09.02 12:03ma.hu

Halálra gázolták az ismert énekes, L.L. Junior 3 éves kisfiát Budapesten. Egy zebránál várakoztak többen is, amikor a gyerek kirántotta magát édesanyja kezéből, szaladni kezdett, ekkor ütötte el az autó. A lámpa pirosat mutatott a gyalogosoknak. Két órán át küzdöttek a gyerek életéért, de hiába, már nem tudták megmenteni. A család mellett a zenész barátai, és zenésztársai is gyászolnak. (A cikk a videó alatt folytatódik.)

A Bors hétfői számában azt írja, hogy Dávid, a testvére és az édesanyjuk, Csilla egy zuglói rendezvényen voltak aznap és vélhetően hazafelé indultak, amikor a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál a kisfiú váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszaladt a zebrára, amikor a jelzőlámpa pirosan világított. Ekkor az első érkező autó, egy ezüstszínű Opel elütötte a kisfiút, aki több métert repült.

A Blikknek nyilatkozó szemtanú szerint egy ismerőst láthatott meg, míg a Ripostnak azt mondta valaki, aki szintén látta a balesetet:

Együtt mentem át a zebrán a két fiatal anyukával és a három gyerekkel. Az egyikük és két gyerek átért a zöldön, de a kisfiú és a másik nő lassabban haladt, csak az osztott pálya közepén lévő járdáig sikerült eljutniuk. Ekkor váltott pirosra a lámpa, ők pedig lassítottak, ahogy odaértek az úttest mellé. A pici fiú azonban látta, hogy a testvére már a túloldalon van, ezért gondolt egyet és ő is át akart szaladni a bátyja mellé.

Bár a rendezvényen készenlétben lévő rendőrök és mentők azonnal a baleset helyszínére siettek, és egy órán keresztül próbálták újraéleszteni a kisfiút, Dávid olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét. A Bors által megkérdezett szemtanúk szerint az édesanya a balesetet követően összeomlott és magát hibáztatta a történtekért.

A napilap megtalálta az Opel sofőrjét is, egy 76 éves férfit is, aki nem tudja magának megbocsátani a balesetet, holott biztosan tudja, hogy minden szabályt betartva közlekedett és a rendőrség szerint sem merült fel ittas vezetés gyanúja. A baleset idején az autóban ült a felesége is, akivel a szomszédok szerint a napokban utaztak volna nyaralni, de inkább lemondták.

L.L. Junior már jó ideje nem élt együtt Dávid édesanyjával, 2016-ban pedig újranősült. Mostani felesége Körtvélyessy Zsolt színész lánya, Kinga.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.